Vállalat
Nincs vége a rémálomnak a bitcoin befektetői számára
Közel egy éve a 20 ezer dollárt ostromolta a bitcoin árfolyama, jelenleg 3400 körül áll, vagyis több mint 80 százalékot zuhant.
Elkezdődött egy magyar sikerágazat kiszorítása Nyugat-Európából
A nyugati közlekedési miniszterek akarata érvényesült, így olyan új szabályozás készül, amely nagyon megnehezíti a kelet-európai fuvarozócégek nyugat-európai működését.
Európa nyerhet az amerikai-kínai kereskedelmi háborún
Ha sikerül kimaradnia a konfliktusból, az eurózóna gazdasága még nyerhet is a holland jegybank tanulmánya szerint.
Hirtelen előkerült 30 ezer vállalkozás, ahol látszólag senki nem dolgozik
Egyik évről a másikra több mint hatszorosára nőtt azoknak a vállalkozásoknak a száma Magyarországon, amelyeknél a foglalkoztatottak száma nulla.
Ha eleged van a reklámújságokból, a cseh agrárminiszter a te embered
Míg Magyarország adóemeléssel tenné sokkal költségesebbé a terjesztést, a csehek sokkal radikálisabb lépésre készülnek, egyenesen betiltanák a reklámújságokat.
Bejelentve havi nettó 350 ezer plusz borravalót keres egy ételfutár Budapesten
Újabb fejezet a „lehet, hogy rossz szakmát választottál” történetben. Igaz, ezért a keresetért a munka egy részét hétvégén kell elvégezni.
Tőzsdei mélyrepülésben egy Magyarországon is erős autóipari csoport
Több mint 40 százalékot estek idén a Continental részvényei, a csoportot tulajdonló család vagyon pedig megfeleződött.
Beleszakadt az IKEA az online terjeszkedésbe és a belvárosi boltnyitásokba
Olyan mértékű befektetéseket kellett végrehajtania, hogy a profit éves szinten 40 százalékkal zuhant.
Egészen apró iparágban próbálnak megbújni a legnagyobb adócsalók
Láthatóan sok vállalkozásnak van szüksége a székhelyszolgáltatóra, ám az ilyen címeken megbújó adócsalók sokkal több pénzt visznek el, mint amennyit a teljes szektor keres.
Közel félezer német cég van, ami valamiben világelső
Azért sikeresek a cégek, mert a piaci réseket keresik, megbecsülik a munkatársakat, folyamatosan képzik őket, sokat költenek innovációra és digitalizációra. Magyarországról nézve ez nagyon messze van.









