Vállalat

Már milliárdos harapásnál jár az újabb és újabb országokat megcélzó magyar ételmentő cég
Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelemre építi üzletét a Munch, amely befektetői támogatásával Csehországtól Görögországig lefedné a térség jó részét. A felhasználói bázis már most többmilliós.
Már csak nyomokban tartalmaz acélgyártást Magyarország
A Dunaferr összeomlásával szinte lenullázódott a hazai nyersacélgyártás, tavaly mindössze 240 ezer tonna volt, ami alig nyolcada a 2010-es évek végén jellemzőnek.
Elfoglalta a NER a bányákat, övék az összes útépítési kitermelés
Ahogy a szűkülő piacon egyeduralkodóvá vált a Duna Aszfalt, a gyorsforgalmi utak fejlesztését szolgáló bányák is hozzá kerültek, ami nagy fordulat az utóbbi évtizedek multidominanciája után.
Most úgy vehetsz legót a csaló cég készletéből, hogy meg is kapod a játékokat
Több mint 2,6 millió forintért 591 terméket próbál meg eladni a csalási ügybe keveredő cég felszámolója, de a nagy bevételt nem az építőkockáktól várják.
Ott roppant meg a boltok forgalma nyáron, ahol nagyon nem várták
Miközben országos szinten a gyenge júliusi után korrigálni tudott a hazai kiskereskedelem, két olyan megyében, ahol tényleg fontos lett volna, továbbra is gyengélkedett.
Siralmas szezon a Balatonnál? Elrejtik a problémákat a hivatalos statisztikák
Bár az idén is sokan utaztak a Balatonhoz, a kedvezőtlen időjárás és a csökkenő vásárlóerő miatt a vállalkozók egy része így is komoly bevétel-visszaeséssel szembesült.
A Temu sem fog ki a mobilkiegészítőket forgalmazó, tízmilliárd közelébe nőtt magyar cégen
Rendkívül gyorsan változó ágazatban működik, de két évtizede semmi sem töri meg a garázscégből felépített Cellect növekedését.
Úgy mentett gyárakat az állam, hogy közben csúcsra járatta a NER támogatását
Az éppen formálódó iparvédelmi akcióterv szempontjából is érdekes a közelmúltbeli Gyármentő program, amelynek keretében 150 milliárd forintot osztott szét a cégek között az állam.
Minden az élelmiszerek további drágulása felé mutat
A kormány a saját rendeletével löki meg az élelmiszer-inflációt, az étolaj különösen érintett, állítják a kereskedők. A hazai időjárás és a nemzetközi folyamatok sem segítenek.
Százmilliókból kommunikálja 10 pontos vállalását a MÁV
A kampányt az a cégcsoport végzi, amely közel hét éve uralja tulajdonképpen monopóliumként az állami hirdetési piacot.
Kövess minket Facebookon is!