Bőven maradt tartozása Karácsony Gergelynek a 2019-es programjából, de a körülmények sem voltak...
„Napi kamu Karácsonytól” és a „program 70 százaléka nem teljesült” – szedik szét a főpolgármester 2019-es, 135 pontból álló programját kihívói. De meddig jutott valójában Karácsony Gergely a 2019-es...
Száz új villamossal érkezett Vitézy a főpolgármesteri programjának bemutatására
Vitézy tízezer új szolgálati és bérlakást, évi 10 ezer forintos kultúrkupont, 350 kilométernyi közútfelújítás, több zebrát, egységes parkolási rendszert, elektromos taxikat, kisállat-ivartalanítási...
Ez a NER őszödi pillanata – Magyar Péternek és a DK-nak is üzentek a Momentum programbemutatóján
Donáth Anna szerint hiba azzal kábítani a választókat, hogy előrehozott választás lesz. A magyar politikában valami most megrendült, az ehhez szükséges „repedéseket” pedig a Momentum hozta létre.
Vitézy Dávid főpolgármesteri programja helyett egy Amazon-számlát lehetett letölteni a weboldaláról
Csak az hibázik, aki dolgozik – kommentálta az esetet a főpolgármester-jelölt kampánycsapata.
Összefutott Karácsony és Vitézy a diákszervezetek rendezvényén
A diákszervezetek budapesti választási programot hirdettek, azt a jelöltet támogatják, amelyik vállalja ennek teljesítését.
Ígéretcunamival és Orbán Viktor ostorozásával hirdetett kormányprogramot Márki-Zay Péter
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje gyorsan elsodorta, amit már eddig is megígért a kampányban, a részletekről pedig mások mellett Hadházy Ákos, Szabó Tímea és Arató Gergely is beszélt a...
Csak a közös lista bejelentése után ismerteti választási programját Márki-Zay Péter
Korábban kétszer is elhalasztották a programbemutatót. Legkésőbb szombat délutánig kell véglegesíteniük a közös listát.
Wittinghoff Tamás olyan rendszert szeretne, ahol nem lophatja el az állam az önkormányzatok...
Az önkormányzatok szabadságát ígéri Márki-Zay Péter szakértője. A budaörsi polgármester évekig perelte az államot a szolidaritási hozzájárulás miatt, kormányváltás után azonnal eltörölnék....
A rendőrség a NER egyik alappillére, a rendőröknek nincs miért kiállni Pintér Sándor mellett
Pusztán a béremelés nem lesz elég, fel kell számolni a rendőrségi szervezet parancsuralmi jellegét. Krémer Ferenc véleménycikke az ellenzék rendészeti programjáról és Lengyel Róbert nyilatkozatairól.
Márki-Zay rendészeti szakértője: A határkerítésnek állnia kell, minden faluban újra legyen rendőr
Lengyel Róbert közel 25 évig rendőr volt, majd kétszer is Siófok polgármesterének választották. Most Márki-Zay Péter belügyi, rendészeti szakértőjeként az ellenzék választási programján dolgozik....
Kövess minket Facebookon is!