USA

Pressman és korábbi munkahelye tagadja a kormánysajtó vádjait: a nagykövet nem dolgozott orosz...
A Magyar Nemzet azzal vádolta meg az amerikai nagykövetet, hogy ügyvédként az egyik leggazdagabb orosz oligarchának segített kibújni a szankciók alól.
Szankciókkal sújtja Amerika Milorad Dodik boszniai szerb vezető családját és üzleti körét
Dodik fiai, valamint a hozzájuk köthető cégek ellen hoztak intézkedéseket.
Jim Jordan elbukta a házelnökválasztás első fordulóját
A vártnál több, 20 republikánus képviselő szavazott a Trump által is támogatott házelnök-jelölt ellen.
Steve Scalise után Jim Jordan próbálkozhat a házelnökséghez szükséges szavazatok összegyűjtésével
Sok esélye azonban a Trump által is támogatott politikusnak sincs. Lehetetlen megmondani, mikor lesz végre új házelnöke az amerikai képviselőháznak.
Az iráni nők jogaiért küzdő mozgalom is versenyben maradt egy uniós díjra, Musk kiesett
A Nők, élet, szabadság mozgalom és Mahsza Amini mellett nicaraguai ellenzékiek és abortuszjogi aktivisták a Szaharov-díj döntősei között.
Szankciókat vethet ki az USA magyar kormányközeli szereplőkre
Előre figyelmeztették erre néhány európai szövetségesüket.
Trump jelöltje vesztett a belső szavazáson, Steve Scalise-t jelölik házelnöknek a republikánusok
A frakcióvezetőnek 99 ellene szavazó kollégájából 95-öt kéne maga mellé állítania a házelnökválasztásra. Ez azonban a párt megosztottsága miatt nem garantált, hogy sikerülni fog neki, így még nincs...
Kiszáll a demokrata előválasztásból az oltásellenes Robert Kennedy Jr., inkább függetlenként indul...
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Trump és Biden ellen indulva 14 százalékot kapna.
Fegyverrel az oldalán kereste Wisconsin kormányzóját, letartóztatták
De másodszor is visszatért a férfi a tisztviselő irodájához.
Egy amerikai gép lelőtt egy török katonai drónt Szíriában
Ritkán történik ilyen incidens két NATO-tagország között. A felfegyverzett drón túl közel repült amerikai csapatokhoz.
Kövess minket Facebookon is!