Újbuda

Húszemeletes lakóházakat építhet Újbudán Jellinek Dániel cége
Beszuszakolták az Indotek-csoport számos tervezett lakóprojektjét is az Otthon Startba, a feltételekből az látszik, hogy ez csak magas épületekkel és zsúfolt elrendezéssel lehetséges.
A tankerületi vezető szerint nem volt kitiltva a Nem Adom Fel Alapítvány az újbudai iskolákból,...
A Dél-Budai Tankerületi Központ azt írta, segítettek az eljárásban, és ők is csak pénteken tudták meg, hogy mehetnek a rendhagyó osztályfőnöki órák.
Távvallomásban ecsetelte a bíróságon Fuzik, a Nagymester, hogy fizette le a fővárosi politikusokat
Vallomása szerint a végén már szinte sorban álltak a csúszópénz-milliókért a helyi potentátok a zuglói és újbudai parkolási rendszereket üzemeltető cége kasszájánál.
A varjak csokitól bepörgött gyerekek, akik egy stílfűrésszel mennek be a porcelánboltba
A varjú–ember-konfliktusok nagyobb teret kaptak az utóbbi időben. Ezek a madarak azért lesznek városlakók, mert jól érzik magukat, és terített asztal várja őket. Az elzavarásuk esélytelen, de pár...
Róka kóborolt éjjel a Móricz Zsigmond körtéren
A róka az egyik aluljáróból futott fel, és többtucatnyi járókelő állt meg döbbenten, amikor meglátták az Újbudán felbukkanó vadállatot.
Saját menzán főz az újbudai önkormányzat a gyerekeknek, miután megakadt az étkeztetési tender
Egy jogorvoslati eljárás miatt nem indulhattak el a tendert nyert cégek menzái, a kerület ezért ideiglenes megoldáshoz folyamodott.
Emberöléssé fajult a bokorba pisilés miatt kirobbant vita Újbudán
Egy 51 éves férfit súlyos koponyasérülésekkel szállítottak kórházba, rokona szerint ő csak békíteni próbált.
A kormány kiemelt beruházássá nyilvánította, most a Fidesz egyik képviselője is a gazdagréti Lidl...
A XI. kerületi önkormányzat szavazásán a plébánia mellé tervezett beruházás ellenzői nyertek, de a környéken élők döntő többsége nem nyilvánított véleményt. Így kérdés, hogy a döntéshozók egyáltalán...
Kipróbáltuk Budapest új szabadstrandját, ahol a belvárostól pár megállóra lehet megfürödni a Dunában
A XI. kerületben, az Árasztó-parton nyitották meg a főváros új szabadstrandját. A fürdésre kijelölt hely nagyon kicsi, de megmártózni tökéletesen megfelel, ameddig nincsenek sokan. Kutyások: kitiltva.
Kövess minket Facebookon is!