Újbuda

Hivatali visszaélés és csalás miatt jelentette fel az önkormányzat Újbuda volt főépítészét
A kerület önkormányzata szerint a korábbi főépítész nagyon olcsón juthatott telkekhez.
Újbudán lézengő agyhalottakról ír a kerület fideszes önkormányzati képviselője
Szabó László sajátos módon kívánt sok sikert a Fidesz választókerületi elnökének, aki Magyar Péter ellenfele lehet a jövő évi választáson a hegyvidéki körzetben.
Lelkes deszkások építették, a főváros rendbe tenné, de a végén az is lehet, hogy elbontják
A Petőfi híd budai hídfőjénél, az egykori Rio helyén egy csapat gördeszkás saját parkot épített, félig illegálisan. Ezt most a főváros korszerűsítené az eredeti építőkkel közösen, ha sikerül rá...
Kelendőek a budapesti új lakások, pedig bőven 100 millió forint fölé mentek az árak
Ma már senki nem kapja fel a fejét 100 millió feletti árakra Budapesten, Budán a 200 milliós árakhoz kezdhetünk hozzászokni.
Lemondott ifjúsági tanácsnoki posztjáról a rasszista kijelentéseket tevő újbudai képviselő
Bár Tóth Márton lemondott az ifjúsági tanácsnoki pozícióról, folytatja egyéni képviselői munkáját.
László Imre elküldené a rasszista kijelentéseket tevő újbudai ifjúsági tanácsnokot
A polgármester a szerdai testületi ülésen kezdeményezi Tóth Márton visszahívását ifjúsági tanácsnoki posztjáról.
Videóra vették, ahogy újbudai szocialisták szapulják a cigányokat, az egyik érintett szerint csak...
Tóth Márton kérdésünkre azt írta, a videót készítő roma ismerőse szándékosan húzta csőbe őket egy jóval korábbi italozás közben. Az újbudai Fidesz szerint minden érintettnek le kellene mondania.
Baleset történt Újbudán, oldalára borult egy furgon a Fehérvári úton
Villamospótló buszok szállítják az utasokat Albertfalva és a Móricz Zsigmond körtér között.
Újbuda ellenzéki polgármestere Nagy Mártonnal tiltatná meg a kerületi dohányboltoknak, hogy este...
A XI. kerület a sima boltoknak már megtiltotta, hogy este 10 és reggel 6 között alkoholt adjanak el, most a dohányboltok következnének.
Kövess minket Facebookon is!