Tüntetés

Büntetőfeljelentést tesz egy szerb ügyvéd, mert szerinte hangágyút vethettek be a belgrádi...
Aleksandar Vučić szerb elnök szombaton késő este, a tüntetés után azt mondta, csak az ellenzék találta ki a hangágyúzást.
Vučić szerint a többség nem akar forradalmat Szerbiában, de meg kell érteni a tüntetések üzenetét
A szombati tömegtüntetésre reagált a szerb elnök. Egyes beszámolók szerint hangágyút is bevetettek a tüntetők ellen, Vučić szerint ez hazugság, amit külföldről terjesztenek.
Százezres tüntetés volt Belgrádban a korrupt rendszer ellen, könnygázt is bevetettek a rendőrök
Az urambátyám rendszer ellen tiltakoznak ötödik hónapja a szerbek. Bevontattak egy méretes trójai falovat, majd a beszédek után egy maszkos csoport megdobálta a rendőröket.
Tüntetők közé hajtott egy autós Belgrádban, hárman megsérültek
Közben tízezrek érkeztek a szerb fővárosba, a kormányellenes tüntetésre.
Megerőszakoltak egy nyolcéves lányt Bangladesben, több ezren tüntettek az országban
Egy 2020-ban elfogadott törvény értelmében Bangladesben halálbüntetés jár a kiskorúak megerőszakolásáért, a mostani ügy tárgyalása hét napon belül kezdődhet.
Méretes belgrádi tüntetésre készülnek a szerb diákok, akik az újvidéki tragédia óta kitartanak
A Deutsche Welle forgatott egy újvidéki iskolában, ahol már szedik össze a felszerelést, amit a belgrádi menetre visznek.
Gumibottal oszlatták a belgrádi diákokat a rendőrök a szerb köztévé székháza előtt
Először alkalmaztak fizikai erőszakot a rohamrendőrök a tüntető egyetemistákkal szemben.
– Milyen az egészségügyi ellátás? – Hát szar!
Több ezren tüntettek a Kossuth Téren az egészségügy helyzete miatt. A Magyar Orvosi Kamara szerint évente tízezrek halála lenne megelőzhető egy egészségügyi reformmal. A tüntetés előtt egy nappal...
„Heil Viktor Orbán” – skandálták a feminista tüntetők Párizs utcáin
A nőnapon tartott párizsi tüntetésen 120 ezren vonultak, köztük a Femen csoport 30 aktivistája meztelen felsőtesttel.
Tüntető orvosok: Az egészségügy nem lehet politikai játszmák része
A Magyar Orvosi Kamara egy jobb egészségügyért tüntetett a Kossuth téren, orvosok, szakszervezeti dolgozók, színészek és más szakemberek beszéltek arról, mi a baj a hazai, egyre romló egészségügyi...
Kövess minket Facebookon is!