Támogatás

Trump kormányzata megszünteti a fejlődő országokba gyerekeknek juttatott oltóanyag-támogatásokat
A Gavi globális vakcinaszövetség saját becslése szerint ez azt jelentheti, hogy a következő öt évben 75 millió gyerek nem kap rutinszerű védőoltást, ami több mint 1,2 millió gyerek halálával járhat.
A falusi kisboltoknak és kiskocsmáknak is 3 millió forintos mentőövet dob a kormány
Orbán Viktor a kormányülés után bejelentette: a 2025-ös év a falvakban is az áttörés éve lesz.
„Ha meg akarod védeni Putyint, leállítod” – az USA kormánya törölte a projektet, amivel az...
Szakértők szerint a felhalmozott adatok – amiket a kormány törölhetett – bizonyítékok lettek volna egy Putyin elleni esetleges per során.
El a kezekkel a szabad sajtótól!
Ma a hatalom, intézkedéseit szuverenitásvédelemnek hazudva, tovább próbálja szűkíteni a szabad nyilvánosságot Magyarországon. Ezt megengedni és hagyni történelmi bűn lenne. A kormány most a...
Már a nyugdíjasok is igényelhetnek milliós állami támogatást otthonfelújításra
A kormány kiterjesztette a Vidéki Otthonfelújítási Programot a nyugdíjasokra is, ők néhány feltétel alól mentesülnek.
Az lett a veszte a falusi kisboltosnak, hogy felvette az állami támogatást
Mérgező egyveleg lett az állami ingyenpénzből, az árstopból és a rezsicsökkentésből, vagyis a sorozatos állami piactorzításból.
Egymillióval segíti ki a Momentum a hétmillióra bírságolt Hadházy Ákost
Tompos Márton szerint Hadházy akciója sok százezer, a kormány köpönyegforgató politikáján felháborodott magyar álláspontját képviselte.
Nem hagyja az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága, hogy Trump befagyassza az összes...
A bíróság döntése azokról a külföldi segélyszervezetekről szól, amelyek már elvégezték a vállalt munkáikat, mégis szó volt arról, hogy nem fizetnek nekik.
Robert Fico bejelentette, hogy Szlovákia nem támogatja Ukrajnát
A következő EU-csúcson azonnali tűzszünetet fog javasolni, igaz, ezt a legtöbb tagállam és Zelenszkij is elutasítja.
Kövess minket Facebookon is!