Szőlő utcai ügy
Megtalálta a rendőrség a Debreceni Javítóintézetből megszökött 17 éves fiút
A rendőrség fél nap keresés után akadt a nyomára, szökés miatt indítottak ellene eljárást.
Budai Gyula szerint Magyar Péter és Puzsér Róbert „bűnelkövetőkért” szervez tüntetést
Magyarék a gyermekek mellett, Puzsér pedig „állami gondozásban megnyomorított életekért” szervez megmozdulást.
Sulyok Tamás közleményben reagált a Szőlő utcai ügyre
A köztársasági elnök szerint teljes a nemzeti egyetértés a gyerekekkel szembeni bűncselekmények mélységes elítélésében és az elkövetők súlyos megbüntetésének szükségességében. Magyar Péter hazugnak...
A Szőlő utcai javítóintézet korábbi megbízott igazgatója után két másik gyanúsítottat is...
Mindketten rendészeti területen dolgoztak korábban.
Még egy egykori börtönőr is felháborodva nézte a Szőlő utcai intézetben történt bántalmazások...
A Kétfarkú Kutya Párt a Nyugati térre szervezett vetítést, ahol hiába várták az igazságügyi minisztert.
Letartóztatták a Szőlő utcai javítóintézet korábbi megbízott igazgatóját
Az ügyészség megerősítette azt az információt, hogy egy nevelési szakterületen dolgozó férfi letartóztatását rendelte el a bíróság, további két gyanúsítottéról a nap folyamán döntenek.
A héten őrizetbe vett gyanúsítottak letartóztatását kezdeményezték a Szőlő utcai ügyben
Az ügynek összesen már hét terheltje van.
Rendkívüli ülésnapot kezdeményez a parlamenti ellenzék a Szőlő utcai ügyben
Rekordgyorsasággal összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat.
Szőlő utcai ügy: újabb négy embert vettek őrizetbe, egyikük ablakkilinccsel ütötte a fiatalok fejét
Az ügyben eddig hét embert vontak eljárás alá.
A Debreceni Javítóintézet igazgatóhelyettesét nevezték ki a Szőlő utcai intézmény élére
Varga László Balázs megbízott igazgatói kinevezése 2026. április 30-ig szól.








