El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Számlagyár

Jellinek Dániel bűnös a számlagyárügyben
Az egyik leggazdagabb magyart azzal vádolták, hogy fiktív számlákat fogadott be F. Zsolt számlagyárától. Jellinek elismerte bűnösségét.
Jellinek Dániel: Nem tervezem eladni az Auchant kormányközeli köröknek
Novemberben derült ki, hogy az Indotek négy év után beszáll a magyar Auchanba, közben a tulajdonos, Jellinek Dániel ellen vádat emeltek egy kiterjedt áfacsalási ügyben, miután magára vállalta az...
Vádat emeltek Jellinek Dániel milliárdos üzletember ellen a számlagyáros ügyben
Emiatt elhalasztották az elmúlt évek legnagyobb számlagyár botrányának büntetőperét.
Módosították a vádat, és vádiratot nyújtanak be Jellinek Dániel ellen a számlagyáros ügyben
Az Indotek Group alapítója egy kiterjedt áfacsalási ügyben vállalta magára az apjára és kollégájára rótt vádakat.
Közel egymilliárd forint áfát csalt el egy volt ügetőbajnok bűnszervezete
A NAV nyomozói ingatlanokat, készpénzt és versenylovakat is zár alá vettek.
Az egyik MSZP-s politikus 30 milliót kért, a másik már 40 milliót akart magának a vádirat szerint
Négy szocialista politikust, Horváth Csabát, Tóth Csabát, Molnár Zsoltot és Baja Ferencet is korrupcióval vádoltak meg csütörtökön, amiért állítólag védelmi pénzt szedtek önkormányzati...
Házkutatás volt a DK újpesti polgármesterjelöltjénél a fradisták és az újpestiek közös számlagyára...
Egy éve nyomoznak abban az ügyben, amelyben Fradista Miki vezetésével egy hierarchikus szervezetben felépített bűnszervezet működött, 20 feletti kamucéggel, sok haszonhúzóval. Trippon Norbert...
Egymillió euró a Ferrariban – letartóztatták a budapesti parkfenntartási biznisz kulcsfiguráit
Márciusban őrizetbe vették Z. Zsoltot, aki a fővárosi kerületek parkfenntartási szerződéseit elnyerő céghálóban játszott fontos szerepet. Korábban a hálózat három másik vezetőjére is lecsaptak.
100 milliós költségvetési csalással vádolják a T-Systems volt vezérigazgatóját
A vád szerint Kaszás Zoltán egy kiterjedt bűnszervezettel együttműködve nyúlta le először a fővárost, majd az államot is. Kaszás tagadja a vádakat.