Közel egymilliárd forint áfát csalt el egy volt ügetőbajnok bűnszervezete

2024. október 4. – 09:15

Másolás

Vágólapra másolva

Csaknem egymilliárd forint áfa befizetését mulasztotta el egy egykori ügetőbajnok által vezetett bűnszervezet, amelynél versenylovakat, luxusautókat és ingatlanokat is lefoglaltak a pénzügyőrök – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.

Ihász Tamás elmondta, egyszerre 28 helyszínen csaptak le a NAV nyomozói a MERKUR kommandósai és a bevetési igazgatóság járőrei támogatásával. A zalai nyomozók által szervezett és irányított akcióban a pénzügyőrök felszámoltak egy számlagyárat, illetve az azt működtető bűnszervezetet, amely csaknem egymilliárd forinttal károsította meg az állami költségvetést.

A szervezet egy számlagyárként funkcionáló céghálózatot működtetett, hogy az általuk biztosított fiktív számlákkal a bűnszervezet irányítójának cége a fizetendő általános forgalmi adóját csökkenthesse. A hamis számlákat hulladékkezelésről és -kereskedelemről, műanyaghulladék válogatásáról állították ki. A bűnözői csoportot három ember irányította, a bűnözéshez használt céghálózat fenntartásában feladataikat, szerepeiket leosztották egymás között. Az elkövetők között volt, aki stróman ügyvezetőként vitt egy-egy céget és a banki műveleteket intézte, mások a fiktív számlák kiállítását vagy egyéb adminisztrációs tevékenységet hajtottak végre, a számlagyár valódi vezetője pedig az a budapesti férfi volt, aki a 2000-es években amatőr ügető országos bajnoki címet is nyert. A NAV nem közölte a férfi nevét.

Hozzátették, hogy a költségvetést ért vagyoni hátrány teljes egészében megtérült, ugyanis a pénzügyi nyomozók tizenhárom, összesen 680 millióra becsült ingatlant vettek zár alá, 203 millió forint értékben foglaltak le készpénzt, valutát és bankszámlákon lévő összegeket, illetve a bűnszervezet egyik tagjától versenylovakat is zár alá vettek. Az állatok lefoglalásával egyidejűleg gondoskodtak azok tartásáról, ugyanabban a lovardában biztosítják az ellátásukat, de engedélyezték a lovak versenyeztetését is.

A bűnszervezet irányítója által működtetett cég telephelyén tartott kutatás, lefoglalás alkalmával az ott dolgozó munkások megpróbáltak elszökni a pénzügyőrök elől. A gyanús körülmények miatt vizsgálat indult a foglalkoztatottak bejelentésével, járulékaik megfizetésével kapcsolatban is. A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt folytatott nyomozás során a pénzügyőrök a bűnszervezet három tagját vették őrizetbe, a Zala Vármegyei Főügyészség indítványára a Zalaegerszegi Járásbíróság elrendelte a letartóztatásukat. A NAV munkatársai összesen 19 gyanúsítottat hallgattak ki, a bűnszervezet felszámolásán a NAV bűnügyi és bevetési állományából 178 pénzügyőr dolgozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!