Sándor-palota
Sulyok Tamás hivatala szerint nem nyilvános, hogy milyen észrevételeik voltak az ellehetetlenítési...
Kocsis Máté korábban azzal indokolta a javaslat elnapolását, hogy többek között a Sándor-palotától is kaptak megfontolásra érdemes észrevételeket.
Sulyok Tamás hivatalának „csupán észrevételei” voltak az ellehetelenítési törvényhez
Kocsis Máté szerint azért vették le a napirendről a törvényjavaslatot, mert több észrevételt is kaptak hozzá, például a Sándor-palotától is.
Sulyok Tamás még mindig nem részesített senkit elnöki kegyelemben hivatalba lépése óta
2025-ben 69 kérvényre mondott nemet.
Polt Péter felment a Sándor-palotába, és beadta a lemondását
A legfőbb ügyész várhatóan alkotmánybíróként folytatja, utódjára a köztársasági elnök tesz majd javaslatot.
A Sándor-palota szerint nem volt szerződésük Rékasi Zsigmond őrző-védő cégével
Rékasi szerint viszont 2023-ban, egy iskola átadásánál vigyáztak Novák Katalinra.
Saját logót kapott Sulyok Tamás
A logót, mely Sulyok Tamás monogramját adja ki egy keresztből és egy paragrafusjelből, a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatóságának munkatársai tervezték, miközben a hivatalnak van saját logója is.
Kétszer is megígérte, mégsem hajlandó válaszolni a kérdéseinkre a Telexet selejtnek nevező...
Így továbbra sem tudjuk, kinek a véleményét közli a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága, amikor egy sajtómegkeresésre válaszol. Vagy hogy miért állítja Szántó Georgina, hogy hazudott a Telex,...
Sulyok Tamás hivatala nem Sulyok Tamás véleményét közli? – abszurd levelet kaptunk a...
Megkérdeztük, hogy mi a köztársasági elnök véleménye Orbán Viktor poloskás beszédéről. A Sándor-palota válaszolt, majd később azt állították: nem a köztársasági elnök véleményét küldték el. Egy...
Sulyok Tamás szerint Orbán Viktor poloskás beszéde nem a nemzet megosztásáról szól
A köztársasági elnök nem talált hasonlatot vagy metaforát a miniszterelnök március 15-i beszédében. Politikusi beszédeket pedig amúgy sem akar kommentálni.
A Sándor-palota szerint Novák Katalinék 228 milliós olimpiai szállásfoglalását az észszerűség és a...
Novákéknak 18 éjszakára béreltek szállást, de már Sulyok Tamásék utaztak el három napra.








