San Francisco
Öt éve nem volt ilyen erős földrengés Kaliforniában, szökőárriadót is kiadtak, aztán lefújták
4,7 millió embert és 1050 kilométert érintett, Santa Cruzban a mobiljaikra is kaptak riasztást az emberek.
Korszerűsítik San Francisco vasúti irányítórendszerét, ami jelenleg három floppylemezen fut
Az eddigi rendszer jól működött, így nem siettek a változtatással.
200 amerikai katonai rádió Oroszországba csempészésével vádolnak egy magyar férfit az Egyesült...
A gyanú szerint az orosz kormány különböző szerveinek adta el az amerikai eszközöket, akár 20 év börtönt is kaphat.
San Franciscóban még mindig floppylemezeket használnak a metrókocsik vezérléséhez
És ez minimum 2029-ig még így is marad. Pedig már nagyon lecserélnék őket.
Csaba John Csukás zsidónak nézte az utasát, ezért megverte
A San Fraciscó-i Lyft-sofőrt a héten gyűlölet-bűncselekmény miatt állították bíróság elé, ügyében még az amerikai igazságügyi miniszter is megszólalt.
Felszállt a Boeing 777-es, szinte azonnal kiszakadt a kereke
A United Airlines abroncsa egy autóra zuhant a San Franciscó-i reptér parkolójában.
Egy szolgálaton kívüli amerikai pilóta megpróbálta leállítani egy repülőgép hajtóműveit a levegőben
Az alaszkai légitársaság gépe San Franciscóba repült volna, de Oregonban szállt le, miután a személyzetnek sikerült megállítania a férfit.
A kínai főkonzulátusnak hajtott egy autós San Franciscóban
A kiérkező rendőrök lelőtték, a férfi a kórházban meghalt. Egyelőre nem tudni a motivációját.
Ezt kapja most az ember San Franciscóban egy átlagos budapesti albérlet áráért
Már ha éppen akad üresedés, mert a startupvilág szívcsakrájában elsöprő az érdeklődés az olcsó szállások iránt.
Zöld utat kapnak a vezető nélküli autók San Franciscóban
Az önvezető autóknak nem örül mindenki: a taxisofőrök szerint az önvezető autók megnehezítik a közlekedést, de leginkább a megélhetésüket féltik.