Öt éve nem volt ilyen erős földrengés Kaliforniában, szökőárriadót is kiadtak, aztán lefújták

2024. december 6. – 10:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Erős földrengés rázta meg Kalifornia északi részét csütörtökön éjjel, emiatt egy időre cunamiriadót is elrendeltek az Egyesült Államok nyugati partvidékén, írja az APNews. A 7.0 erősségű rengés miatt helyi idő szerint 10 óra 44 perckor következett be az Oregon állam határától 209 kilométerre fekvő kisvárosban, Ferndaleben. A rengést egészen a 435 km-re lévő San Franciscóig érezni lehetett, és több kisebb utórengés is követte.

Az amerikai országos meteorológiai szolgálat által kiadott szökőárriadó 4,7 millió embert és 1050 kilométert érintett, Santa Cruz térségében a mobiljaikra is kaptak üzeneteket az emberek, de a riasztást később visszavonták.

Nagyobb károkról, sérültekről nem érkezett jelentés, de ez volt a legerősebb földrengés, ami az elmúlt 5 évben megrázta a környéket, utoljára 2019-ben egy 7,1-es erősségű rengés rázta meg Ridgecrestet.

Kalifornia két lemez határán, egy törésvonalon fekszik, ezért földrengéseknek különösen kitett terület. Egy 1906-os rengésben San Franciscóban több ezren haltak meg. Az amerikai földtani intézet régóta figyelmeztet rá, hogy a tagállamban benne van a pakliban a közeljövőben egy, a mostaninál sokkal erősebb és pusztítóbb földmozgás is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!