Donald Trump mégis nekilátna újra börtönné alakítani az Alcatrazt, 152 millió dollárt kért rá
Donald Trump 152 millió dollárt kért arra, hogy újra működő börtönné alakítsák át a San Franciscóban található, több mint fél évszázada bezárt, és most már csak turistalátványosságként üzemelő Alcatrazt. Az amerikai elnök majdnem egy éve vetette fel először az Alcatraz újranyitását, ahová akkori közlése szerint a legkegyetlenebb és legerőszakosabb bűnözőket zárná. „Az ALCATRAZ újranyitása a törvény, a rend és az IGAZSÁG szimbólumaként fog szolgálni” – írta akkor közösségi oldalán.
Az elmúlt egy évben úgy tűnt, hogy az ötlet végrehajtása elsikkadt, de a pénteken közzétett költségvetési tervezetből kiderült, hogy a Trump-kormányzat 152 millió dollárt kér az Alcatraz újranyitására. Az összeg az átalakítás első évének költségeit fedezné, és a tervezet szövege szerint azt mutatja, hogy Trump elkötelezett arra, hogy modern börtönné tegyék.
Demokrata politikusok már tavaly abszurdnak és komolytalannak nevezték Trump bejelentését, hogy az egyik legnépszerűbb turistacélpontnak számító szigeten újra létrehozzák a mindössze harminc éven keresztül működő börtönt, ami hatalmas költségekkel járna. Nancy Pelosi demokrata képviselő, akinek körzetébe tartozik San Francisco nagy része, ostoba ötletként jellemezte a tervet, közölve, hogy csak az adófizetők pénzének pazarlására jó, és „sérti az amerikai emberek intelligenciáját”. A város polgármestere pedig csak tavalyi nyilatkozatára mutatott, amiben komolytalannak nevezte az ötletet.
Az Alcatraz börtönné alakítása tavalyi becslések szerint többe kerülne, mint egy új, modern, 1500 férőhelyes börtön felépítése. Csak az ötvenmillió dollárba (kb. 18 milliárd forintba) kerül, hogy jelenlegi állapotában felújítsák, a teljes újjáépítés pedig ennek tízszerese is lehet. Scott Wiener állami szenátor hivatalának becslése szerint a költségek akár a kétmilliárd dollárt is elérhetik. Wiener a New York Timesnak elmondta, hogy ő egyike volt annak a kevés politikusnak, aki komolyan vette, hogy Trump a tervet tényleg meg akarja valósítani, és kijelentette, hogy „mindent meg kell tennünk leállításáért, ez abszurd”.
Az Alcatraz történetéről, és arról, hogy milyen nagy akadályokba ütközik, hogy újra börtönként működjön, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.