Repülőtér

Moszkva tagadja, hogy az ő drónjaik sértették volna meg a koppenhágai reptér légterét
A dán miniszterelnök azt mondta, még vizsgálják, kik állhatnak a támadás mögött.
Vészesen közel került egymáshoz két repülőgép Nizzában
Az easyJet járatát törölték is, miután közvetlen felette repült el egy másik gép.
Azonosítatlan drónok miatt lezárták a koppenhágai és az oslói repülőteret
A dán rendőrség nem tudja, honnan érkeztek a drónok, de azt állítják, hogy később maguktól eltűntek. Az esetek miatt együttműködnek a norvég hatóságokkal.
Egyetlen céget érő kibertámadás indított el láncreakciót az európai reptereken
Egy utasfelvételért és a beszállításért felelős szoftvert támadtak zsarolóvírussal, emiatt rengeteg járatot kellett törölni, a légitársaságok kára már most több millió dollárra tehető. Szakértők...
Továbbra is sok türelemre van szüksége az utasoknak az európai reptereket ért kibertámadás miatt
A légitársaságok még mindig csak manuálisan tudják elvégezni az utasfelvételt, ezért számos járat késéssel indul.
Felgyújtotta a check-int egy férfi a milánói Malpensa reptéren
A férfi ezután odarohant a digitális kijelzőkhöz és ütni kezdte azokat. Egyelőre nem derült ki, hogy mitől jött dühbe.
Fegyelmi eljárás indult az ellopott MiG–29-es alkatrészek ügyében
Bár a Honvédelmi Minisztérium szerint az ellopott alkatrészek használhatatlanok.
Megerősítették a bázison tárolt MiG–29-esek őrzését, miután betörtek a kecskeméti katonai...
A Honvédelmi Minisztérium szerint az ellopott MiG–29 alkatrészek használhatatlanok, piaci értékük nincsen.
Két hete vagy két hónapja? – Sok a megválaszolandó kérdés az ellopott MiG–29 alkatrészekkel...
A reptér üzemeltetésére rálátó forrásaink szerint az akcióhoz helyismeret és szakismeret is kellett, mert a lokátor nem az az alkatrész, amit az utcáról bemászva valaki vésővel-kalapáccsal kiszedhet.
Kövess minket Facebookon is!