Rendőrség

Robbantással fenyegette meg volt újpesti iskoláját hat kamasz
A 14 és 16 év közötti fiatalok az iskola egyik pedagógusának azt mondták a telefonba: másnap bomba fog robbanni.
Elf Bar miatt hívtak rendőrt egy kamaszra egy XII. kerületi gimnáziumban
A Tamási Áron Gimnáziumba ki is jöttek a rendőrök, de eljárás nem indult.
Magyar Györgyék panaszát is elutasították a recski sárlavina ügyében
Az ügyvéd pótmagánvádat ad be, amelyben a bánya üzem felelős műszaki vezetőjének, illetve helyettesének a felelősségét fogja firtatni.
Vaktöltényes pisztollyal szájba lőtte magát a mannheimi gázoló, amikor a rendőrök elfogták
A 40 éves férfit kórházba szállították, stabil az állapota. A nyomozók közben egyre több információt osztottak meg róla.
Lemondott a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka
Bozsó Zoltán dandártábornok korábban a tiszalöki börtön vezetője is volt.
Bombafenyegetés miatt kiürítették a bécsi főpályaudvart
A rendőrség átkutatta az egész állomást, nem találtak robbanószerkezetet.
Azt ígérte, hogy bármit el tud intézni, de közben letartóztatták
Azt állította, hogy kapcsolatai segítségével, anyagi ellenszolgáltatásért cserébe elintéz egy ügyet a NAV-nál. Nem sikerült.
Öt éve kéne drogmentesnek lennie az országnak, de Orbán csak most mondta, hogy baj van
Több mint egy évtizede jelentős problémát jelentenek Magyarországon a dizájnerdrogok, a kormány azonban mintha csak most vette volna észre a problémát. Orbán bejelentette, hogy hajtóvadászatot indít...
Kövess minket Facebookon is!