Reakció
Török Gábor Sulyok aláírásáról: Nem ért egyet, de aláírja, ahogy eddig is tette, mindig, mindenkor
A politikai elemző szerint Sulyok Tamás még egyszer és minden bizonnyal utoljára bizonyítja, hogy teljesen alkalmatlan volt a feladatára.
Magyar Péter kommentben reagált Sulyok Tamás vádjára
„Vegyen példát Gulyás Gergelyről elnök úr!” – írta a miniszterelnök a köztársasági elnök bejegyzése alá.
Reagált Tarr Zoltán a Nemzeti Galéria jövőjével kapcsolatos tervekre
Nem értik, hogy az előző kormány ideje alatt miért új épületek épültek, miközben több meglévő intézmény, mint például a Nemzeti Galéria, „katasztrofális körülmények között működ[ik]”.
Az MCC vezetősége szerint „semmilyen váratlan vagy rendkívüli fejlemény nem történt”
Konstruktívan együttműködnek a kormánnyal, és szeretnék, ha az eredeti alapító más szervezeti formában, zökkenőmentesen működtethetné tovább az intézményt.
Gulyás Gergely már reagált is az Alaptörvény módosítására: Az önkényuralom kezdete Magyarországon
A Fidesz frakcióvezetője alkotmányos válsághelyzetként értékelte a helyzetet, és sérelmezte, hogy a jelenlegi ellenzéki képviselők több mint fele nem lesz többé választható.
A tiszás képviselők lemondásra szólították fel Debrecen polgármesterét, visszautasította a vádakat
Debrecen polgármestere felszólította a Semcorpot, hogy távozzon a városból, ezután a tiszás képviselők felszólították őt, hogy mondjon le.
Magyar Péter már reagált is Török Gábor kritikájára
Egy visszafogott kommentet írt a miniszterelnök a politikai elemző kritikájára.
Reagált az Integritás Hatóság elnöke arra, hogy Windisch László kezdeményezte a felmentését
Szerinte „a bukott hatalom egyik utolsó embere politikai küldetést teljesít”.
A Széchenyi István Egyetem szerint állami területen zajlott a vitnyédi beruházás
A vitnyéd-csermajori ingatlan korábban egy élelmiszeripari iskolának adott otthont.
Elismerte ugyan, hogy hibázott, de méltatlannak tartja leváltását a Magyar Nemzeti Levéltár...
Szabó Csaba a HVG-nek beszélt a leváltásának körülményeiről.









