Razzia

Akár három hónapra is bezárathatják azokat a helyeket, ahol drogot találnak
Az üzlet bejáratainak mindegyikére ki kell írni, hogy miért nem tarthat nyitva a hely.
A Dojo klub vezetői közül senkit nem vett elő a hétvégi drograzzia után a rendőrség
Közleményt adott ki a Dojo, állításuk szerint elkötelezettek a drogprevenció mellett, és sajnálják, hogy a törvénytisztelő vendégeik estéjét megzavarta az intézkedés.
Nem tilthatták volna meg a rendőrök, hogy a bulizók levideózzák a péntek éjszakai drograzziát
A Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje szerint a rendőrök olyan közszereplőnek minősülnek, akiknek a hangját és arcát lehet intézkedés közben rögzíteni.
Pupillavizsgálat, vizeletminta – nagyszabású drograzziát tartottak a rendőrök egy budapesti klubban
211 embert igazoltattak a rendőrök, 49-et be is vittek meghallgatásra, információink szerint rabszállítóval.
Razzia Rióban: legalább 64-en meghaltak
A hétvégi klímacsúcs előtt csapott le a rendőrség egy bűnözői csoportra.
Razzia volt a BKK ügyfélközpontjait és pénztárait takarító cégnél
A cég beborulása után a takarítók még egy hétig dolgoztak a BKK-nak teljesen ingyen, azzal az ígérettel, hogy átveszik őket. Nem így lett.
Egy bevándorlási razzia során 300 dél-koreait vettek őrizetbe a Hyundai amerikai gyárában
Az amerikai hatóságok szerint összesen 475 olyan embert vettek őrizetbe, akik illegálisan tartózkodtak az országban, vagy engedély nélkül dolgoztak ott.
A rendőrség szerint ferdített a HVG a gödi drograzziáról szóló cikkben, amiben egy érintett...
A rendőrség tagadja, hogy hosszan térdeltették volna az eljárás alá vontakat. Egy érintett férfi panaszt tesz az intézkedés miatt.
Órákig térdepeltették megbilincselve a rendőrök, állítja a Homokszigeten tartott drograzzián...
Elmondása szerint halálfélelme volt, amikor az éjszaka közepén motoros gumicsónakkal vitték el a razzia helyszínéről.
Ukrajnában őrizetbe vették a csehországi és szlovákiai iskolai bombafenyegetések gyanúsítottját
A műveletről a szlovák hatóságok posztoltak először, a cseh hírszerzés később már arról írt, hogy az ukrán állampolgárt orosz megbízó bérelhette fel a fenyegető emailek kiküldésére.
Kövess minket Facebookon is!