Július közepén ismét megnyit az Eiffel-torony Párizsban
A járvány miatt hónapok óta nem látogathatják turisták.
Ezrek tüntettek Párizsban, amiért elengedte a bíróság egy idős zsidó nő gyilkosát
A francia törvények szerint nem vonható felelősségre, aki mentális zavar következtében követ el bűncselekményt.
Lövöldözés volt egy párizsi kórháznál
A motorral érkezett támadó egy férfire többször rálőtt, de eltalált egy kórházi dolgozót is.
Miniszterek illegális luxusvacsoráiról szóló riport miatt nyomoz a párizsi ügyészség
Az M6 rejtett kamerás riportja szerint a vacsorákon fittyet hánytak a járványügyi korlátozásokra. A kormánytagok szerint a vádak alaptalanok.
Több mint 15 milliárd eurós csapást mért Párizs turizmusára a járvány
A Louvre és a Versailles-i kastély látogatottsága is több mint 70 százalékkal csökkent.
Egy hónapra lezárják Párizst, hogy elkerüljék a harmadik hullámot
Tizenöt másik megyére is kiterjesztik a lezárást, ami nem lesz olyan szigorú, mint a korábbiak voltak.
A Greenpeace aktivistái zöldre festették az Air France egyik gépét a párizsi reptéren
A francia kormány szerintük képmutató környezetvédelmi politikájára akarták felhívni a figyelmet.
Párizs leghíresebb dombján próbált meg lesiklani egy városi síelő
A Nathan nevű fiatal csak néhány méterig jutott a 130 méteres Montmartre-on.
Különleges kertté alakítják át Párizs ikonikus sugárútját, a Champs-Élysées-t
Lefelezik az autóforgalmat, több fa, nagyobb gyalogos zóna lesz, hogy ne csak a külföldi turisták használják a sugárutat.
Kövess minket Facebookon is!