Közlekedés a szegedi BYD-gyárhoz: kicsit sem lesz olcsó
2024. február 1. – 13:43
–
Móra Ferenc Sándor
A gyárat, amelyben ezrek dolgozhatnak majd, a város határában húzzák fel. A közlekedés megoldása a város feladata, és több százmillió forintba is kerülhet.
3 kilométert gyalogolnak a tiszavasvári gyerekek hóban-fagyban az iskolába, majd ugyanannyit haza
2024. január 26. – 23:44
–
Bakró-Nagy Ferenc
2022 őszén megszűnt az iskolabusz, a tankerület szerint ez nem az ő feladatuk.
Bontják a balatonfüredi görög falut
2024. január 26. – 11:55
–
Zách Dániel
Az önkormányzat 670 millió forintért vásárolta meg az évek óta használaton kívüli terület jelentős részét, majd azonnal nekilátott a munkának, és kiderült az is, hogy mit terveznek a boltok helyére.
Botka: Ingyenes lesz a 14 év alattiaknak a szegedi közlekedés, legkésőbb nyár elején elindul a...
2024. január 24. – 19:34
–
Móra Ferenc Sándor
A szegedi szociális támogatások nagyarányú emelését jelentette be a polgármester, aki kínai elektromosautó-gyár beruházásának néhány újabb részletéről is beszélt.
Mit tehetnek az önkormányzatok a lakhatási válság ellen? Itt a Lakhatási Koalíció minimumprogramja
2024. január 24. – 10:12
–
Krász Zsombor
Magyarországon 2-3 millió embert érint a lakhatási szegénység. Az önkormányzatok anyagi helyzete sem a legjobb, az állam mégis rájuk tolja az egész problémahalmazt. A Lakhatási Minimum 21 pontban...
Erdő vagy nem erdő a szegedi erdő? (Erdő.)
2024. január 18. – 15:28
–
Móra Ferenc Sándor
A kormányinfón Gulyás Gergely miniszter azt állította, hogy a szegedi 6 hektáros erdő, amit az egyházi sportközpont terjeszkedése miatt a kormány támogatásával nagyrészt ki akarnak irtani, nem is...
Településindex 2023: Budapest fejlődése nem állt meg, a bolygóvárosok ezer betelepülő alatt is...
2024. január 17. – 14:45
–
Tóth Gergely
Az Egyensúly Intézet nyilvános adatok alapján vetette össze Magyarország településeinek fejlődését. A nagy nyertes a Balaton, a hazai kisvárosok 60 százalékának romlott az állapota.
Spórolt a gázzal Szeged, most ezért kap százmilliós büntetést a város
2024. január 12. – 15:21
–
Móra Ferenc Sándor
Az MVM Zrt. kötbért kér a szegedi önkormányzattól, mert intézményei kevesebb gázt fogyasztottak tavaly az előre lekötöttnél. Az önkormányzat szerint 100 millió lehet, az MVM szerint csak 50 a kötbér.
Polgármesteri hivatalokra szakosodott betörőbandát fogott a TEK
2024. január 5. – 15:30
–
Csurgó Dénes
A „mackósok” nyolc megye polgármesteri hivatalait turnézták végig 2023 tavasza óta, hogy megnézzék, kinyílnak-e a páncélszekrények.
K-monitor: Minden eddiginél nagyobb megszorítást tervez a kormány az önkormányzatoknál
2024. január 4. – 18:01
–
Csurgó Dénes
A Pénzügyminisztérium előrejelzése szerint 2027-ig egyre kevesebbet költ majd a központi költségvetés az önkormányzatok feladatainak támogatására, miközben egyre többet szedne be „szolidaritási...