A Zeneakadémia 171 oktatója közös levélben tiltakozik a rektori pályázat ellen
Az oktatók szerint a pályázat súlyosan diszkriminatív. Korábban a szenátus tagjai és a tanszékvezetők is tiltakoztak ellene.
Nyílt levelet írtak az ácsi lakosok a polgármesternek az új kínai katódgyár miatt
Ebben azt kérik, hogy Szentirmai István és Czunyiné dr. Bertalan Judit álljon ki a lakosok elé és nézzenek a szemükbe.
Egy „közpénzből gazdálkodó részvénytársaság” egy csomó képet töröltetne a Fortepanról
Az oldal alapító főszerkesztője hosszú válaszlevélben sorolja, hogy milyen képek törlését próbálják meg perrel való fenyegetéssel elérni.
Rogánnak és Kocsisnak írt nyílt levelet a Szikra, „a propaganda hazugsága ellen” tiltakoznak
Ellenzéki politikusok és ismert művészek is aláírták.
Nyílt levélben kérik fiatal alkotók a Nemzeti Filmintézetet, ne kaszálja el a magyar film jövőjét
Káel Csaba filmintézete fű alatt változtatta meg úgy az elsőfilmeseknek szóló pályázat kiírását, hogy egy bizottsággal elkaszáljanak ötből három projektet.
Karácsonyék nyílt levélben kérik Novák Katalint, hogy ne írja alá a szociális törvény módosítását
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége szerint a módosítás miatt több lesz a szegény, és csökken a magyar emberek létbiztonsága.
Húsz közgazdász követeli nyílt levélben az oktatás radikális átalakítását és a tanárok béremelését
Az aláírók között közgazdászok, egyetemi oktatók és egykori pénzügyminiszterek is szerepelnek.
Deák Dániel egykori osztályfőnöke: Szégyellem, hogy 6 év alatt nem sikerült megtanítani, hogy...
Nyílt levelet írt volt diákjának Farkas Zoltán középiskolai tanár.
Külföldön tanuló hallgatók álltak ki nyílt levélben egykori tanáraik mellett
Szerintük a közoktatás évtizedek óta romló állapotáért a jelenlegi magyar politikai és társadalmi berendezkedés is felelős.
„Tisztelt Maruzsa úr, ön téved” – reagált a Magyartanárok Egyesülete az államtitkár levelére
Maruzsa Zoltán szerint a polgári engedetlenség erkölcsileg aggályos, és a pedagógusok ezzel rossz példát mutatnak a diákoknak.
Kövess minket Facebookon is!