MTA

A Pécs–Miskolc-tengely mentén szakadt ketté az ország, a Balatonban egyre nagyobb lesz a...
A Magyar Tudományos Akadémia ismertette azt a tanulmányt, amelyet figyelembe véve az Alkotmánybíróság megsemmisítette a klímatörvény egyik passzusát.
Az ELTE után az MTA is bejelentkezett a HUN-REN négy kutatóközpontjára
A Magyar Tudományos Akadémia azzal a feltétellel venné át a központokat, hogy az állam biztosítson erre forrást.
Az MTA biológusai szerint évszázados problémákat okozhat az erdőpusztítást könnyítő törvény
A parlament szerdán szavazta meg a törvényt, amelyet Sulyok Tamás először megvétózott, de aztán újra beadták.
Az MTA biológusainak állásfoglalása szerint nem igaz, hogy az „ember vagy férfi, vagy nő”
Szerintük ez olyan pontatlan állítás, mint az „ember szíve a bal oldalon van”, mivel ismeretes ennek a fordítottja is.
Lánczi András átvilágítaná az Akadémiát, amit szerinte elfoglalt a baloldal és a liberálisok
Szerinte Schmidt Mária „élesen fogalmazott, de precízen”, amikor arról beszélt, hogy az MTA „maga a velünk élő sztálinizmus”.
MTA: Valójában nem is került elő Mátyás király csontváza
Néhány hete írta meg több lap is, hogy Székesfehérváron meglettek a király csontjai, de az akadémia szerint ez tudományosan nem megalapozott.
Az MTA elnöke szerint támadás indult ellenük, együttműködés helyett igazodást vár tőlük a politika
Freund Tamás a kulturális miniszter, Hankó Balázs füle hallatára kritizálta a politikai elitet. A miniszter azzal vágott vissza, hogy a tudomány világában akadnak olyanok, akik „tisztán politikai...
A meghívó szerint nem szólal fel kormánytag az MTA 200 éves jubileumi közgyűlésén
Az Akadémia több tagja is jelezte, hogy ha Orbán is megjelenik, kivonulnak a rendezvényről, így tiltakozva a miniszterelnök poloskázós beszéde ellen.
Akadémiai dolgozók: Kiderült, hogy a kormány valódi szándéka a Magyar Tudományos Akadémia...
Schmidt Mária blogbejegyzésére reagáltak, amiben a XXI. Század Intézet főigazgatója azt írta: az MTA maga a velünk élő sztálinizmus.
Schmidt Mária szerint a Magyar Tudományos Akadémia maga a velünk élő sztálinizmus
A XXI. Század Intézet főigazgatója szerint nettó politizálás, hogy a március 15-i poloskázás miatt az MTA tagjai kivonulnának az Akadémia ünnepi üléséről, ha Orbán Viktor megjelenne.
Kövess minket Facebookon is!