El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Mini-Dubaj

Lázár a dubaji befektetőre hivatkozik, Rózsa András szerint még mindig a MÁV felelőssége a zuglói...
A zuglói polgármester szerint a miniszter hárítja a felelősséget, a BVSC sportpályák mögötti szemetes terület Lázár állításával ellentétben még mindig a MÁV tulajdonában van.
22 évig működött egy családi cég a Rákosrendező ominózus részén, aztán eladták maguk alól a telket
Jó érzékkel vásárolta meg 2018-ban Gyurcsány Ferenc egykori kincstárnoka egy karnisgyártó cég telephelyét, ami miatt most Garancsinak és Habonynak lehet elővásárlási joga a rákosrendezői területre.
Karácsony szerint Budapest gazdag város, az önkormányzata viszont szegény
A főpolgármester a hétfői Egyenes Beszédben azt mondta, a főváros korábban azért nem foglalkozott Rákosrendezővel, mert az állami terület.
Eddig csak 1,5 milliót, mostantól akár 260 millió forintot kell fizetnie annak, aki pereskedne a...
Január végén megváltoztak a bírósági illetékszabályok. Ezután számos ügyben sokkal drágább lehet pereskedni, ami a Rákosrendező körüli esetleges jogvitákra is hatással lehet.
Karácsony Gergely Magyar Péternek: Alkuk meg mutyik eddig se voltak
A fővárost meglepte, hogy nem golyózták ki korábban őket a rákosrendezői területről, és így élni tudtak az elővásárlási joggal. A főpolgármester szerint a Tisza Párt fővárosi működését 2026 vezérli,...
Négy minisztérium, egy miniszter és 10 nap kellett, hogy kiderüljön: a kormány sem tudja,...
Nagyon meg akartuk tudni, hogy terveznek-e új villamosvonalat a Rákosrendező fölé, ha már eladják a területet. Nem tudtuk meg.
Karácsony Rákosdubajról: Ez a zenitjén messze túllévő rendszer fatális hibája
A szerdai közgyűlés után élőben kérdeztük Karácsony Gergely főpolgármestert Budapest ügyeiről. Hova futhat ki a Rákosdubaj kálváriája? Mit gondol a Tisza Párt kivonulásáról? Lesz Budapesten Olimpia?...
Az országos főépítész Rákosdubajról: Egyelőre nincsenek konkrét tervek, csak rémképekkel riogatják...
Lánszki Regő szerint szükség van egy tőkeerős befektetőre, a beruházás viszont illeszkedni fog a helyiek igényeihez.
Karácsony levélben utasította a fővárosi közműcéget, hogy az éljen a Rákosrendezőre vonatkozó...
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén szavaztak erről.
A Rákosdubaj-ügy óriási veszélyt jelent a kormányra
Orbán Viktor azt ígérte, hogy 2025 fantasztikus év lesz, ráadásul repülőrajttal fog indulni. Ehhez képest meglódult az infláció, drágult a tankolás, a Rákosrendező körüli zavaros beruházással pedig...