Karácsony: Budapest mindent vállal, amit az arab milliárdos vállalt
Nem sokkal azután, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökségért felelős miniszter a kormányinfón bejelentette: a kormány tudomásul veszi a fővárosi BKM elővásárlási jogát Rákosrendezőre, a döntésre már reagált is Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Facebookon.
Azt írta, a kormány meghátrált, „amit már évekkel ezelőtt kellett volna, azt ma elismerték: mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke.”
Úgy fogalmazott, élnek az elővásárlási jogukkal, „Budapest mindent vállal, amit az arab milliárdos vállalt az adásvételi szerződésben. Úgy, hogy közben gyarapítjuk Budapest vagyonát, növeljük a város bevételeit, és az épül Rákosrendezőn, ami a város jövőjét szolgálja, mindez nyílt, átlátható módon, a budapestiek bevonásával.”
Karácsony bővebb tájékoztatást péntek reggel tíz órára ígért.
Január 20-án derült ki, hogy az állami tulajdonban lévő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) 51 milliárd forintért eladta a Rákosrendező területének nagy részét a dubaji tulajdonban lévő Eagle Hillsnek. A fejlesztő azt vállalta, hogy a területen 5 milliárd euró, vagyis átszámolva 2000 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat.
Miután a szerződés nyilvánosságra került, Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette: rájöttek, hogy a szerződés értelmében a fővárosi tulajdonú Budapesti Közműveknek elővásárlási joga van a területre. Akkor azt ígérte, hogy élni fognak a joggal, megvásárolják a Rákosrendezőt, és Parkváros néven új városnegyedet építenek oda.