RSS
Az év legcsokoládésabb napjaiban megpróbáljuk megérteni, miért ugyanolyan ízű minden bolti csokoládé, és mi nyomja el benne a kakaóbab szuperizgalmas ízvilágát.
A nem túl ünnepi hangulatú kisfilm a klímaválság elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet.
Később pontosított: csak azt akarta kifejezni a gyerekeknek, hogy különbséget kell tenni a keresztény és a kommersz Mikulás között.
A püspök azt akarta, hogy a gyerekek elgondolkodjanak a karácsony lényegén, ami mára szerinte a vásárlás lett.
Gépesített Mikulással kívánt áldott, békés ünnepeket a honvédség.
A gazdasági bevándorlásról és a megélhetési nehézségekről kérdezte a Jobbik elnöke a miniszterelnököt az azonnali kérdések órájában.
Sok ezren panaszkodtak arra, hogy a Tesco hirdetésével akarják rájuk erőszakolni a vakcinát.
Húsz termékből csak egynél találtak jelölési hiányosságot.
A házelnök Bayer Zsolt műsorában azt mondta, hogy a reklám a normális, tisztességes homoszexuális felebarátaikat is felháborítja, mert szerinte ezzel köpnek a Szent Miklóshoz kötődő hagyományokra.
A norvég postaszolgálat reklámja bemutatja, hogyan szeret egymásba két férfi, egy csók is elcsattan, és nem marad ki belőle az „all I want for Christmas is you” sem.