Mátra

A mátrai két torony: a sárga óriás és a hegyes törpe
A szép formájú, mesebeli hangulatot idéző kis kilátótorony kőből épült 125 éve, behemót társa pedig Romániából érkezett, de nem kellett olajfúrótoronynak, ezért egy tó mellé állították.
Áramütés ért egy férfit kúttisztítás közben, a mentők élesztették újra
A háromfős kúttisztító brigád egyik tagját a kút mélyén érte a baleset, érintkezési hiba lehetett a csörlőn.
A Kékestető legjobb magyar bringása épp érettségizett, amikor a csapattársai bejárták az emelkedőt
A magyar körverseny 3. szakaszán Feldhoffer Bálint a 7. lett az erős nemzetközi mezőnyben. A végére hagyta hajráját a brutális emelkedőn.
Mátraszentistvánon kezdődik a magyar síszezon
A síliftek csütörtök reggel indulnak el, köztük a hazai hegyek egyetlen új építésű négyüléses felvonója.
Két üstököst fedezett fel egy magyar csillagász júliusban
Ezzel a felfedezéssel hétről kilencre nőtt a magyar csillagászat történelmében lejegyzett üstökösök száma.
Álhír, hogy megjelent volna a vipera a Mátrában és kutyákat mart volna halálra
Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályának elnöke szerint azonban a Mátrában azonban él 4 másik kígyófaj, de azok veszélytelenek emberre, állatra egyaránt.
Havazott a Bükkben, a Mátrában és a Bakonyban
Egy napra visszatért a tél a hegyekbe, de az Időkép szerint hamarosan újra tavaszias lesz az idő.
Megszüntetnek egy két kilométeres turistautat a mátrai erdőrezervátumban
Legutóbb, amikor megtisztították, krosszmotorosok jelentek meg az erdőben, inkább nem nyúlnak hozzá többet.
Megáradt patak, vízesés, cuppogós sár: rekordközeli résztvevő a Kiss Péter-emléktúrán
Ideálisnak számító viszonyok között mentünk egy 37 kilométeres kört a Mátrában.
Meghalt egy munkás, mikor egy szakszerűtlenül épített támfal rádőlt
A felelős az őt alkalmazó autószerelő, aki nem megfelelő teherbírású építőanyagokat vett a kocsibeálló építéséhez. Az ügyben a Gyöngyösi Járási Ügyészség emelt vádat a bíróság előtt.
Kövess minket Facebookon is!