Márki-Zay Péter
Még mindig ontja magából a bűzt a Lázárhoz köthető hódmezővásárhelyi fehérjefeldolgozó, Márki-Zay...
A cég ősszel kerülhet vissza az állam tulajdonába, a polgármester szerint az államnak így már nem csak hatósági felelőssége lesz, hogy megszüntesse az évek óta fennálló problémát.
Felfüggeszti működését a Lázár Jánoshoz kötődő helyi lap, a Promenad24
A hódmezővásárhelyi portál több botránnyal is bekerült az országos sajtóba korábban.
„Csak azért, mert fideszes?” – nem győzte meg a vásárhelyieket, hogy a Rapcsák-szobrot a...
A hódmezővásárhelyi önkormányzat megszavazta, hogy az Emlékpontba szállítsák a város legendás polgármesterének szobrát. Márki-Zay szerint a szobor nemcsak az egykori polgármesterről, hanem egy...
Tarr Zoltán a Balásy-interjúra: Most, hogy a süllyedő hajón megcsúszott a lábuk, hirtelen...
Márki-Zay Péter azt írta, hogy a „Mini Ferit”, azaz őt nem hatották meg Balásy Gyula könnycseppjei.
Márki-Zay: Nálam kevésbé konfrontatívabb emberek is vannak, akik nagyobb egységet is tudnának...
A hódmezővásárhelyi polgármester az ATV-ben reagált arra, hogy többen köztársasági elnököt csinálnának belőle, és arról is beszélt, hogy nyerhetett volna-e négy éve.
Márki-Zay Péter: Én mint köztársasági elnök?
Hódmezővásárhely polgármestere szívesen elindulna egy közvetlen államfőválasztáson.
Márki-Zay Péter: Nem utaltunk Orbánnak szolidaritási adót, nehogy Tiborczékhoz kerüljön a 263...
Az önkormányzatoknak legkésőbb szerdán kellett volna befizetniük a szolidaritási hozzájárulás második részletét.
1,6 millióra bírságolták Márki-Zayt a videó miatt, amiben válogatott szidalmakkal illette a csádi...
A választási bizottság szerint a hódmezővásárhelyi polgármester jogtalanul használja kampányolásra a hivatalos Facebook-csatornáját.
Márki-Zay Péter: A régi ellenzék fele hülye, a másik fele áruló
A Politicónak adott interjújában Orbán 2022-es fő kihívója azt mondta: ha Magyar Péter győz, szobrot állít neki Hódmezővásárhelyen.
„Nagyon jólesett kimondani azt, hogy mocskos Fidesz” – Orbán Viktor Hódmezővásárhelyre ment...
Sokan azért mentek ki Orbán Viktor hódmezővásárhelyi országjárására, mert abban reménykednek, hogy utoljára látták miniszterelnökként. Az ellentüntetők nem voltak szervezettek, de csak két szegedi...









