Magyar honvédség

Nem látszik a béke a jövő évi magyar költségvetésen
Elvileg visszavette a kormány a honvédelmi kiadásokat a büdzsé első verziójához képest, de így is kifejezetten sokat szán honvédségi beszerzésekre.
A honvédség parancsnoka körlevélben írta elő a katonáknak, hogy nem cikizhetik a S.E.R.E.G. című...
Az utasítás nemcsak a hivatásos katonákra, hanem az önkéntes tartalékosokra is vonatkozik.
Meghalt a Csádba akkreditált magyar katonai attasé
Vékás-Kovács Imre alezredes rosszullétre panaszkodott. A halálát Magyarországon fogják kivizsgálni.
A parlament helyett a kormány dönthet a magyar katonák külföldi bevetéséről, már Sulyok Tamás...
A kormány hatáskörébe kerül lényegében minden katonai műveletről szóló döntés.
Kiképzési gyakorlatot tartanak a honvédség Gripenjei, a fél országban lehet majd hallani
A gyakorlatokat hétfőn, kedden és csütörtökön tartják a délutáni és esti órákban. Az ország több részén is nagyobb zaj- és hanghatásra kell számítani.
Magyar-svéd megegyezés született a Gripen vadászgépek közös fejlesztéséről
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint Svédország NATO-csatlakozása óta stratégiai szintre lépett a két ország kapcsolata.
Telegraph: Atomfegyver-hordozó harci repülők jöhetnek Kecskemétre, nagy bővítést kap a bázis
Többek közt F-15-ösök és szállító repülők is kerülhetnek Magyarországra.
Magyar katonák is teljesítenek szolgálatot az izraeli–libanoni határon
A magyar katonák egy nagyobb ENSZ békefenntartó alakulatban szolgálnak.
Az Ismerős Arcok zenekar 17,5 millió forintból népszerűsítheti koncertjeivel a Magyar Honvédséget
A Nélküled című dallal ismertté vált nemzeti érzelmű rockzenekar tavasszal ingyenes koncertet adott a 175 éves Magyar Honvédség tiszteletére.
Magyar Péter: Hozzák nyilvánosságra, hogy Novák Katalin alezredes férje részt vett-e az árvízi...
Magyar Pétert azt is kérte a kormánytól, hogy mondják el, mennyi pénzt költöttek az önkéntes tartalékosokra, és eddig milyen feladatokkal bízták meg őket.
Kövess minket Facebookon is!