Magyar Péter: Hozzák nyilvánosságra, hogy Novák Katalin alezredes férje részt vett-e az árvízi védekezésben

2024. szeptember 24. – 10:55

Másolás

Vágólapra másolva

„Hozza nyilvánosságra a kormány, hogy miközben több tízezer civil dolgozott az árvízi védekezésen, aközben az elvileg meglévő 12 ezer önkéntes tartalékost hogyan sikerült mozgósítani” – írja Magyar Péter a Facebookon. Magyar szerint a kormány politikai okokból bocsátott el több ezer hivatásos katonát, ezért nyilvánosságra kéne hozniuk, hogy

  • mennyi adófizetői pénzből népszerűsítik az önkéntes tartalékosságot;
  • mennyibe kerül az önkéntes tartalékos állomány évente;
  • illetve hogy az utóbbi három évben ezek a tartalékosok milyen bevetésen vettek részt.

Magyar további részleteket kért az önkéntes állományról a kormánytól, továbbá azt, hogy hozzák nyilvánosságra, hogy a lemondott köztársasági elnök, Novák Katalin férje, Veres István alezredes dolgozott-e az árvízi védekezésben. „Hozza nyilvánosságra a kormány, hogy az árvízi védekezés közben hány százmillió forint adófizetői pénzt költöttek el a kormányzati és a propagandamédia árvízi posztjainak hirdetésére a közösségi médiában” – tette hozzá Magyar.

Utóbbi kérdés egy része a keddi árvízi sajtótájékoztatón is felmerült, amikor arról kérdezték Orbánt, hogy mennyire volt helyénvaló a miniszterelnök szerint az, hogy az elmúlt napokban naponta tízmilliókat költöttek arra, hogy a Facebookon hirdesse: a kormány és ő is a helyén van, minden meg lesz oldva az árvízzel kapcsolatban. Orbán erre a kérdésre először azt válaszolta, hogy „olyan kevés jó hír van, örüljünk neki!”, majd azzal védekezett, hogy a kormány nem is a kormány, hanem az ország nevében kommunikált.

Az önkéntes tartalékosságot annyira promózza a kormány, hogy amellett, hogy kisebb és nagyobb plakátokon bárki belefuthat az utcára kilépve az erről szóló plakátokba, még pluszpontot is kínálnak érte a felvételiken.

Nem ez az első poszt, hogy Magyar a tartalékosokat hiányolja: a Tisza Párt elnöke közel egy hete is számonkérte a kormányt az árvíz elleni védekezés hiányosságai miatt. „Hol vannak a magyar honvédség katonái? Csak óriásplakátokon? És az állandóan emlegetett tartalékosok?” – kérdezte Magyar, aki szerint az ilyen fenyegető árvízi helyzetek idején kellene elrendelni a veszélyhelyzetet. A kormány, pontosabban Menczer Tamás erre annyit tudott reagálni, hogy szerintük a kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar „még mint Vargáné élte gondtalan életét”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!