Letartóztatás
Prostituáltként futtatott két, gyermekotthonban felnőtt lányt a javítóintézet letartóztatott...
A Rendészeti Államtitkárság újabb részleteket osztott meg arról az ügyről, amiben emberkereskedelem, kényszermunka és közfeladati helyzettel visszaélés bűntettének gyanúja miatt egy hónapra...
Emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt letartóztatták az egyik javítóintézet igazgatóját
Az igazgató egyik munkatársa is gyanúsított.
Nem kerülték el a sorsukat az észak-koreai hajógyár vezetői, miután Kim Dzsongun szeme láttára...
A diktatúra vezetője nagyon kiborult, már meg is találták a felelősöket.
Másfél évig tinédzsernek adta ki magát és egy ohiói gimibe járt egy 24 éves férfi
A venezuelai férfi 2024. januárjában gyám nélküli kiskorúként, hamis iratokkal iratkozott be a középiskolába, a rendőrség szerint abban az évben járt le a munkavállalási vízuma.
Letartóztatták a korábban kémkedés gyanúja miatt őrizetbe vett ukrán állampolgárt
A Fidesz frakcióvezetője kedden arról beszélt, hogy a férfi hosszú ideje a kémelhárítás látókörében volt.
„Vegyél vissza a tempóból, öregem!” – rendszerkritikus beszéddel tért vissza a börtönből az óbudai...
A korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere viccelődve kezdte az ülést, majd azt mondta: nem fog lemondani.
Kiss László: Nincs okom arra, hogy lemondjak
Óbuda DK-s polgármestere szerint a büntetőügyét más politikai helyzetre találták ki, és attól tart, hogy ezeket az eszközöket Magyar Péterrel szemben is alkalmazni fogják.
A vízmű dolgozójának adta ki magát, segített az időseknek a bevásárlással, így csalt ki pénzt a 27...
Áldozatai jellemzően idős, beteg emberek voltak, köztük ismerőseit is meglopta, átverte.
Letartóztatták Chris Brownt, miután összetört egy üveg tequilát egy producer fején Londonban
A sértettet meg is rugdosta, aki 30 másodpercre eszméletét vesztette. Az énekes karrierje során több erőszakos bűncselekményt követett el, 2009-ben súlyosan bántalmazta akkori barátnőjét, Rihannát.
Oroszoknak dolgozó ukránokat tartóztattak le, akik bombatámadást tervezhettek Németországban
Egyiküket Svájcban, a két másikat Németországban fogták el, Ukrajnába tartó csomagokban rejtettek el robbanószereket.






