Lemondás

Lemondott a Világgazdasági Fórum elnöke az Epsteinhez fűződő kapcsolata miatt
Børge Brende korábban több üzleti vacsorán vett részt a szexuális bűncselekményekkel vádolt üzletemberrel.
Hónapokkal a nagy Louvre-lopás után távozik az igazgató
Laurence des Cars szerette volna megduplázni a kamerák számát, de végül a távozás mellett döntött.
Egyik legmegbízhatóbb barátjának nevezte Epstein egy 2013-as emailben, belebukott a dubaji...
Sultan Ahmed bin Sulayem több száz üzenetet váltott az elítélt üzletemberrel, aki egy 2019-es emailben azt írta neki: „Imádtam a kínzós videót”.
Magyar Péter szerint Szijjártó Péternek azonnal távoznia kell, mert mindent tudott a mérgező gödi...
A Tisza Párt elnöke szerint a külügyminiszter ezzel közvetlenül veszélyeztette a gyárban dolgozó 7500 és a környéken élő több tízezer ember egészségét.
Lemondott az MBH-vezér a Pécsi Tudományegyetem kuratóriumának elnöki posztjáról
A NER-es pénzintézet vezetője azzal indokolta a döntést, hogy a jövőben inkább az üzleti feladataira szeretne koncentrálni.
Lemondott a bolgár kormány
Bulgáriában hetek óta folynak utcai tüntetések a kormánykoalíció ellen.
Felmondott a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója
Kovács-Buna Károly a rá nehezedő nyomással indokolta lemondását, szerinte lejáratókampány zajlik ellene.
Lemondott az európai elitképző vezetéséről a korrupciós gyanúval letartóztatott volt uniós külügyi...
Federica Mogherinit egy kétes körülmények között elnyert uniós diplomataképzési program miatt vették őrizetbe.
A fronton bizonyítana Zelenszkij korrupciós vádak miatt lemondott főtanácsadója
Andrij Jermak azután távozott az ukrán elnöki hivatal éléről, hogy házkutatást tartottak nála az ukrán korrupcióellenes hatóságok.
Kövess minket Facebookon is!