Lemondott az MBH-vezér a Pécsi Tudományegyetem kuratóriumának elnöki posztjáról
Lemond kuratóriumi elnöki tisztségéről és tagságáról Barna Zsolt, a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány vezetője – írja az Index. Az MBH Bank vezetője azzal indokolta döntését, hogy lezárul az egyetem modernizációs programjának kidolgozása, a jövőben pedig inkább az üzleti feladataira szeretne koncentrálni.
Az MBH Bank Nyrt. és a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány (UQA) tavaly május 27-én kötött hosszú távú stratégiai együttműködést. A bankról azt kell tudni, hogy az állam mellett jelentős részesedése van benne Mészáros Lőrincnek, illetve a Matolcsy családhoz kötődő Száraz Istvánnak is. A megállapodás szerint a felek gazdasági, digitalizációs, egyetemi infrastruktúra- és oktatásfejlesztési kezdeményezéseket valósítanak meg közösen.
A bank és az egyetem közötti együttműködés különlegessége az volt, hogy Barna Zsolt már a szerződés megkötése előtt is fontos szerepet töltött be a PTE életében: tavaly november óta ő volt az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke. Bár a szakember két pozíciója papíron nem volt összeférhetetlen (Barna Zsolt szignója nem is szerepel a dokumentumon, és a kuratóriumban sem szavazhatott róla), a szokatlan összefonódás így is számos kérdést felvetett, ezekről ebben a cikkben írtunk bővebben.
Az UQA pénteken közleményben jelentette be, hogy Barna január 31-i hatállyal lemond elnöki tisztségéről és tagságáról is. A közleményben Barna azt írta, az elmúlt időszakban a teljes egyetemi vezetés bevonásával gőzerővel dolgoztak a modernizációs projekten, amely január végén lezárul, októberben pedig olyan rektort választott az egyetem, aki a modernizációs program kidolgozásában az elejétől részt vett, a magáénak tekinti, és képes végrehajtani azt, „így minden esély megvan arra, hogy a PTE megújulási pályára lépjen.”
„Ezzel teljesítettem az eredeti vállalást, és tekintettel arra, hogy az MBH Bank közgyűlése újabb öt évre elnök-vezérigazgatónak választott, a jövőben üzleti feladataimra szeretnék koncentrálni és kuratóriumi szerepkörömről lemondok” – fogalmazott Barna.
A közlemény szerint a változás nem érinti a PTE és az MBH Bank közötti együttműködést. Ez az együttműködés egyre nagyobb mértékű, tavaly novemberben például már arról tájékoztatták az egyetem hallgatóit, hogy decembertől megváltoznak az intézmény bankszámlaszámai – az OTP helyett már az MBH-hoz kell utalni például a tandíjat és a pótvizsgadíjakat is. A PTE akkor a Telex kérdésére azt válaszolta, az MBH Bank Nyrt.-vel kötött stratégiai megállapodás miatt kedvezményes ajánlatot kapott az egyetem a határozatlan időre kötött számlavezetési szolgáltatásra, amelynek éves díja nem éri el az ötmillió forintot, így a hatályos szabályok szerint nem kellett pályázatot és közbeszerzési eljárást sem lefolytatni. Az egyetem közölte, hogy az OTP-vel kötött szerződését sem bontotta fel.
Az átláthatatlan működés mellett a felsőoktatásban zajló modellváltás egyik legnagyobb kritikája az, hogy az egyetemeket, főiskolákat fenntartó alapítványok vezető testületeit az alapításkor pártpolitikai szempontok alapján töltötték fel a döntéshozók. Ez a PTE-t fenntartó UQA esetében még érdekesebben alakult, hiszen jelenleg három kormánypárti politikus (a KDNP-s Szili Katalin, a fideszes Decsi István és a szintén fideszes Mikes Éva) mellett Matolcsy György egyik unokatestvére, Szemerey Zoltán és – eddig – a Mészáros Lőrinc bankáraként emlegetett Barna Zsolt kapott pozíciót benne.