Az MBH-vezér egy éve lett a Pécsi Tudományegyetem kuratóriumának elnöke, most pedig már a hallgatók is Mészáros Lőrinc bankjának utalnak

Az MBH-vezér egy éve lett a Pécsi Tudományegyetem kuratóriumának elnöke, most pedig már a hallgatók is Mészáros Lőrinc bankjának utalnak
MBH-s bankautomata a PTE rektori hivatalban, 2025. májusában. A kihelyezéséhez a szóbeli megállapodás is elég volt – Fotó: Gűth Ervin / Telex
Gűth Ervin
Pécsi tudósító

November utolsó hetében arról tájékoztatták a Pécsi Tudományegyetem polgárait a karok, egységek, hogy decembertől megváltoznak az intézmény bankszámlaszámai – jelezte a Telex egyik olvasója. Az OTP helyett már az MBH-hoz kell majd utalni például a tandíjat, a pótvizsgadíjakat. Olvasónk szerint a helyzet azért is vet fel kérdéseket, mert egy éve Barna Zsolt, az MBH vezérigazgatója a PTE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke. Az MBH Bank többségi tulajdonosai Mészáros Lőrinchez köthető cégek.

A Telex nem találta nyomát annak, hogy az MBH közbeszerzési eljárás eredményeként kapta volna meg a feladatot, és a nyilvános szerződéstárban sem szerepelnek. A helyzet tisztázása érdekében küldött kérdéseinkre a PTE tíz nap után azt válaszolta, hogy a korábbi OTP-s számlavezetői szerződésüket sem szüntették meg. „Ahogyan arról több nyilvános fórumon tájékoztatást adtunk, idén tavasszal az Egyetem és annak fenntartója stratégiai megállapodást kötött az MBH Bank Nyrt.-vel, amelyre tekintettel a PTE egyedi, kedvezményes ajánlatot kapott általános, piaci sztenderdeknek megfelelő tartalmú számlavezetési szolgáltatásra” – jelezték. Azt is hozzátették, hogy a határozatlan időre kötött szolgáltatás éves díja nem éri el az ötmillió forintot, így a hatályos szabályok szerint nem kellett pályázatot és közbeszerzési eljárást sem lefolytatni. „A PTE a beszerzési szabályzata és a törvény szabta keretek között, a stratégiai megállapodás alapján kapott egyedi kedvezményes ajánlatról döntött, így értelemszerűen ezzel kapcsolatban nem keresett meg más pénzintézetet” – írták a kérdésünkre.

Mivel nem egészen érthető, hogy miért éri meg új számlavezetési szolgáltatásról szóló szerződést kötni a korábbi megtartása mellett, tisztázó kérdéseket küldtünk az egyetemnek. Tizenegy nappal később annyit írtak, hogy „az egyetem a portfólió bővítése és a kedvező banki kondíciók miatt kötött szerződést az MBH Bank Nyrt.-vel, amely így lehetővé teszi a különböző kedvezmények optimális kihasználását.” Az, hogy mindez valójában mennyire éri meg, a válaszukból nem derül ki.

Nem ez az első közeledés az egyetem és az MBH között. A PTE-t fenntartó alapítvány, az egyetem és az MBH ünnepélyesen keretek között aláírt stratégiai megállapodást kötött egymással, amit csak közérdekű adatigénylésre kaptunk meg. Már maga a szerződés aláírása is felvetette az összeférhetetlenség kérdését, Barna Zsolt szignója nem is szerepel a dokumentumon, és a kuratóriumban sem szavazhatott a róla. Az elnökség többi, kormánypárti kötődésű tagja egyhangúlag támogatta az együttműködést, a dokumentumot pedig Mikes Éva és Decsi István (fideszes expolitikusok), Szili Katalin (ex-MSZP, jelenleg KDNP) írta alá. De két változáshoz még ez a stratégiai megállapodás sem kellett: a PTE Közhasznú Felügyelőbizottságában már korábban leváltották az OTP-s tagot egy MBH-s munkavállalóra, a rektori hivatalban pedig úgy működik egy MBH-s bankautomata, hogy arról csak szóbeli megállapodást kötöttek.

A cikk szerzője a Pécsről szóló Mecseki Müzli hírlevél szerkesztője, amire itt lehet feliratkozni.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!