Közösségi közlekedés

Bukarest két napra lebénult a felszíni tömegközlekedési vállalat sztrájkja miatt
A helyi BKV igazgatójának leváltását és magasabb béreket követelnek a járművezetők. Bírósági ítélet ellenére sem vették fel elsőre a munkát.
Olaszországban már buszra sem szállhatnak az oltatlanok
Tovább szigorítanak, hogy ne kelljen újra teljesen lezárni.
Az elektromos buszok üzemeltetése új megközelítést igényel
Az ITK cégcsoport buszüzemeltetőként és buszgyártóként is készül az elektromos átállásra. Kossa György elnök-vezérigazgató a fenntartható közlekedés kevésbé ismert szempontjaira is rávilágított.
Vitézy: A jelenlegi 42 elővárosi vonat helyett 93-nak kellene befutni reggelente Budapestre
A cél a vasúttal közlekedők számának megduplázása. Beszélt a Déli és a Nyugati pályaudvarról, valamint a HÉV-beszerzésekről is.
A főváros kezdeményezi a kormánynál a maszkviselés szigorítását
Ez egy kicsit ellentmond a hivatal egy nappal korábbi közlésének, ami szerint „Nem sok értelme lenne kötelezővé tenni a maszkviselést” a tömegközlekedésben.
Rugalmasság és innováció a nyerő a mennyiség helyett a buszgyártásban
Regionális bővülésre készül a budapesti, debreceni, kecskeméti, Komárom-Esztergom megyei és székesfehérvári helyi közlekedésben már több száz autóbuszt üzemeltető ITK Holding Zrt.
Elszállították a Múzeum utcában elakadt autót
A reggeli csúcsforgalomban emiatt torlódott fel több tucat metrópótló busz a Kálvin tér és a Corvin negyed között, a környéken korábban megállt a forgalom.
Nem is a repülés kapta a legnagyobb pofont a járványban
Szinte földbe állt a légi forgalom tavaly, mégis voltak olyan közlekedési szolgáltatók, amelyek még a légitársaságoknál is rosszabbul jártak.
A főváros egyelőre hiába várja a BKV 12 milliárd forintos kormányzati támogatását
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint Tarlós István idejében a főváros rendre megkapta ezt a pénzt.
Fejetlenség és késlekedés után 735 millióért kell kipofozni a budapesti jegyautomatákat
A BKK berendezéseit érdemes életben tartani, de a magyar vállalkozók hiába készültek, a munkát a visszavont tenderek után az eredeti szállító, a T-Systems kapja meg.
Kövess minket Facebookon is!