Kormányalakítás
Babiš alakíthat kormányt Csehországban, aminek Orbán is örülhet
Két bukás után tért vissza a korábbi miniszterelnök, koalíciója egyik tagja az Autósok pártja lesz.
Alakul a cseh kormány: Babišék elosztották a minisztériumokat
Várhatóan Andrej Babiš vezeti majd az új kormányt, de koalícióra kényszerült.
Új francia kormány alakult, de a szélsőjobb és a szélsőbal is rázza az öklét rá
Medúza tutajába kapaszkodó macronistáknak és visszatérők felvonulásának is nevezték a pártvezérek Sébastien Lecornu kabinetjét.
Megalakult az új szerb kormány, amiben 22 régi miniszter kapott helyet
Az új miniszterelnök a politikai múlttal nem rendelkező Djuro Macut endokrinológus lett.
Nem tárgyalnak az ellenzéki képviselők Aleksandar Vučićcsal
Azt mondják, szerintük Szerbia előrelépésének egyetlen útja a hallgatói követelések teljesítése, és tisztességes választások.
Marcel Ciolacu alakíthat újra kormányt Romániában
A román államfő szerint Európa-párti és Románia-párti koalícióról van szó, amelynek szerinte minden esélye megvan folytatni korábban elért „vitathatatlan” sikereit.
Az elnök emberei: ők kerültek eddig be Trump kabinetjébe
Trump azt is bejelentette, ki lesz a nemzetbiztonsági főtanácsadója. A CNN összeszedte, kikről lehet már biztosan tudni, hogy szerepet kapnak az új kormányzatban.
Jöhet a jobb-bal-liberális paktum és az osztrák nagykoalíció
Hiába nyert a szélsőjobbos Osztrák Szabadságpárt a választásokon, többsége nincs. Három középpárt kezébe kerülhet a kormány.
Egyre kuszábban alakul a francia kormányalakítás, és Macron legyen a talpán, aki ebből kivágja magát
A július eleji választás után patthelyzet állt elő. Ideiglenes gyógyír volt az olimpia, de az elmúlt hetekben újrakezdődtek a tárgyalások, hogy rögtön zátonyra is fussanak. A baloldal nagy nehezen...
Arte: A váratlanul végződő választások után most azon aggódnak a franciák, hogy alakulhat meg a...
Bár a koalíciós kormányok elterjedtek Európa-szerte, ez a felállás a franciák számára szokatlan.









