Idén már 126 millió forintnyi üzemanyagot autóztak el a parlamenti képviselők
Az első három helyen fideszes képviselők vannak.
A Fidesz bevezetné az Európai Parlament vagyonnyilatkozati rendszerét
Kocsis Máté azt írta, reményeik szerint így legalább ezen a területen elkerülhetőek a nemzetközi viták.
Orbán Viktor is átvette megbízólevelét
Szerdán átvették a megbízóleveleket az április 3-i országgyűlési választáson országos listáról mandátumot szerzett képviselők.
Épp a magyar–portugál meccs napján ér véget a rendes tavaszi parlamenti ülésszak
A Fidesz-frakció egy sírva röhögős szmájlival reagált a Népszavának arra, hogy van-e összefüggés az Eb és az ülésszak korai zárása között.
Márciustól egy kicsit megint könnyebb lesz a képviselőknek
107 ezer forinttal nő az alapilletmény, de a bizottsági elnökök kétmillió, míg Kövér László 3 millió fölött keres majd.
A kenderesiek kérdezgették, mit csinálnak a képviselőik, a polgármester erre beszámolót kért tőlük
Kiderült, mi zajlott 2020-ban Horthy Miklós szülővárosában.
Lezárták a ranguni nemzetközi repülőteret
Több száz képviselőt tartanak házi őrizetben a mianmari katonai puccs után.
A Google nem ad több adományt a választási eredmény ellen szavazó amerikai képviselőknek
Az Amazon, a Facebook és a Microsoft is felülvizsgálja saját adományügyeit.
Kövess minket Facebookon is!