„Tónikám, köszönöm!” – Mártha Imre megkapta az 5 milliós sérelemdíjat az Origo és a Metropol...
A bíróság jogerős ítélete alapján a cikkeket mindkét lapnak el is kell távolítania.
Hivatali vesztegetés miatt jogerősen négy év fogházat kapott az Országos Roma Önkormányzat volt...
Agócs János 30 millió forintért akarta átadni elnöki pozícióját, azonban egyik képviselőtársa lebuktatta.
3 évre börtönbe megy az a részegen menekülő püspökladányi sofőr, aki megharapta egy rendőr ujját
Akciófilmbe illő menekülése után már soha többé nem vezethet autót közúton.
Három év börtönt kapott a mórahalmi mini-Magyarország kitalálója, amiért nem fizette vissza a 400...
A silány munka miatt kellett volna visszafizetnie a pénzt, de csak 50 milliót tudtak behajtani a cégén.
Álprofilokon keresztül zaklatta a veronai buszbaleset áldozatainak szüleit egy férfi, jogerősen...
Azoknak az iskolatársainak a szüleinek küldözgetett rasszista üzeneteket, akiket utált. 1 év 6 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetést kapott.
Azt mindenki tudta, hogy ki a V. János és K. Endre, azt viszont kevesen, hogy ki a K. Béla
K. Béla nevelőként dolgozott a bicskei gyermekotthonban. 2019-ben őt is jogerősen elítélték, amiért az otthon lakói közül négy kiszolgáltatott, 18 évesnél fiatalabb fiút bántalmazott szexuálisan,...
Pert veszített az Országos Roma Önkormányzat, 800 milliót kell fizetnie
Másodfokon, jogerősen veszítettek a Belügyminisztériummal szemben.
Többen is súlyosabb ítéletet kaptak a Gellért-hegyi gázpisztolyos tinirablók közül
Az akkor még kiskorú elkövetők 2019 végén többször is kiraboltak embereket a Gellért-hegyen és a Feneketlen-tónál. Nem szorultak rá a pénzre, bulizásra kellett nekik.
Börtönben marad a bicskei gyermekotthon volt igazgatója
Nem bocsátotta feltételes szabadságra a bíró, az ítélet jogerős.
Kövess minket Facebookon is!