Észak-Korea műholdindításra készül, Japán riadókészültségbe helyezte a rakétaelhárító rendszerét
Kim Dzsongun rezsimje azt állítja, hogy elkészült az első katonai kémműholdjuk, amit napokon belül fellőnek.
Nem is Kínából származik a kínai szerencsesüti
A jellegzetes kemény süteményt a japánok honosították meg az Egyesült Államokban, és onnan terjedt el mindenfelé. Kínában ritkaságszámba megy, és amerikai édességként tartják számon.
Legalább 3 embert, köztük két rendőrt megölt egy utcai támadó Japánban
Majd elbarikádolta magát. Cikkünk frissül.
Zelenszkij kapta a legnagyobb figyelmet, de valójában azt gyúrták össze, mennyire gyalázzák Kínát
Nem Zelenszkij és az ukrajnai háború, hanem Kína volt a hirosimai G7-csúcs központi témája, ahol Európa és Amerika megpróbálta kisakkozni, hogyan kellene viszonyulni Pekinghez, és a „globális Dél”...
Letartóztattak egy japán jakuzatagot, mert nem szedte fel maga után a kutyaszart
A Jamagucsi-gumi klán tagja viszont tagadja, hogy volt valahol hátrahagyott kutyagumi.
Több mint kétmillió forintba kerül egy gombóc a világ legdrágább fagylaltjából
Van benne arany, szarvasgomba és szakéseprő is.
Ha nem fociznék, már rég halott lennék
Nem gyakran látni olyat, hogy valaki 70 éves kora felett aktívan sportol. De Japánban, ahol az elöregedő társadalomban az idősek még 70 évesen is dolgoznak, ez már nem is olyan szokatlan. A Reuters...
Horgászcsizmával a szájában láttak egy medvét, miután eltűnt egy horgászni induló férfi egy japán...
Később egy fejet is találtak a parton, egyelőre nem tudják, kihez tartozik.
Menő japán gyorsétel pár elérhető alapanyagból, olcsón
Lehet-e fejenként 600 forintból érdekes, izgalmas és mégis laktató ételeket készíteni? Ezt a kihívást ugorja meg remekül ez a magyar valóságra optimalizált okonomijaki.
A küldetést teljes mértékben teljesítettük, bár az űrhajó lezuhant
A japán magánűrhajó kudarccal zárult holdra szállási akciója nem szegte a cégalapító kedvét.
Kövess minket Facebookon is!