Irán
Trump humbugnak tartotta a demokrácia exportját, Netanjahuval közösen most mégis ez a célja Iránban
Trump éveken át ellenezte a rezsimváltást célzó katonai beavatkozásokat, demokrata elődeit azzal vádolta, hogy hanyatló népszerűségi mutatóik miatt kezdenének bele egy iráni akcióba. Szombaton...
Hamenei gyanúját is el kellett altatni, hogy az amerikai-izraeli támadás váratlanul érje
Az Axios időrendbe szedte az eseményeket, hogyan jutott el Trump az Iránnal folytatott tárgyalásoktól az izraeliekkel való titkos egyeztetéseken át a támadásig.
Donald Trump: Addig folytatjuk a műveleteket, amíg minden célunkat el nem érjük
Izrael szerint megsemmisítették az iráni hadsereg és a Forradalmi Gárda több parancsnoki épületét. Három amerikai katona meghalt, öten pedig súlyosan megsebesültek Irán válaszcsapásaiban. Jeruzsálem...
Irán elismerte, meghalt Ali Hamenei, az ország legfelsőbb vezetője
A 86 éves ajatollahhal szerint légicsapás végzett a szombat reggel megindult izraeli és amerikai légi offenzíva első hullámában.
Az első csapással célt érhetett Izrael és az USA rajtaütésszerű támadása Irán ellen
Már fél napja pletykálták, Donald Trump este bejelentette: már a rajtaütésszerű reggeli lefejező csapásban életét vesztette Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezére. Trump szerint ezzel még...
200 izraeli gép több száz bombát dobott le 500 iráni katonai célpontra
Az Egyesült Államok és partnerei az első támadási hullám után sikerrel védtek ki több száz iráni rakéta- és dróntámadást.
Magyar úszók ragadtak Ománban a reptéren a légtérzár miatt
Az összes induló járatot törölték, az információs pultok bezártak.
Szijjártó a közel-keleti helyzetről: Most duplán bűn, hogy Ukrajna blokkolja a Barátság...
A miniszter megállapította, hogy a Közel-Keleten eszkaláció van, majd az orosz energia fontosságáról, és az ukránok „bűnéről” kezdett beszélni.
Orbán szerint az iráni háború miatt a Barátság olajvezeték fontossága „kétszeresére nő”
„Politikai ügyről van szó, zsarolásszaga van” – véli Orbán arról, hogy miért nem érkezik olaj a vezetéken.
Orbán az Irán elleni támadásról: Szombaton összeül a Védelmi Tanács, felmérjük a veszély mértékét
A miniszterelnök szerint a háború miatt fenyeget egy világpiaci energiaár-emelkedés.









