RSS
2019-ben 1,2 milliárd forint közpénz vándorolt át ügyvédi irodákon és fantomcégen keresztül a vállalkozó érdekeltségébe tartozó panamai offshore-cégbe. Az ügy egy másik szála már a pernél tart,...
Zajlik egy bírósági per, amelyben az ügyészek azt állítják, hogy az agrártárca feleslegesen költött el több mint kétmilliárd forintot. A Direkt36 birtokába jutott nyomozati iratok szerint a...
Összebeszélt a baranyai temetőkben dolgozó cég a központi költségvetési szerv vezetőivel, vádat emeltek ellenük.
Tóth Csaba volt MSZP-s zuglói képviselő a pártja alapítványától vett irodaházat lakásokká és társasházzá minősítette át, aztán eladta azokat. Az ügy Hadházy Ákos feljelentése alapján indult 2022...
Biró Károlyt ellen több eljárást megszüntettek, a független polgármester szerint politikai lejáratókampány zajlik. A folytatás az ügyészségen múlik.
Hűtlen kezelés miatt emeltek vádat egy Somogy vármegyei polgármesterrel és társaival szemben.
Az egyetlen vevőjelölt egy olyan vállalkozás, amely évekig halmozta a veszteségeket, árbevétele pedig nem volt. Végül nem jött össze az adásvétel, pedig a cég kapott részletfizetési lehetőséget is.
Hat év börtönbüntetést kaphatott volna Nagy János, ha lemond a tárgyalás jogáról a pénteki előkészítő ülésen. Tanúként hallgatják meg az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkárát.
Nem jelent meg a bíróságon Nagy János. Egy másik vádlott üvöltve bizonygatta az ártatlanságát. Ha nem sikerül, 1,7 milliárd forintos pénzbírságot kaphat. Mind a hét vádlott tagadta bűnösségét az...
Vadai Ágnes szerette volna megtudni, kire kért a főügyészség hat év szabadságvesztést.