Győri hulladékgazdálkodási mutyi: a vád szerint 758 milliót szipkáztak ki 2020-ban a város cégéből

Győri hulladékgazdálkodási mutyi: a vád szerint 758 milliót szipkáztak ki 2020-ban a város cégéből
K. Tamás, a volt ügyvezető szerint ő ártatlan, és nem akart önfeljelentést sem tenni – Fotó: Laczó Balázs/ Telex
Laczó Balázs
Laczó Balázs
Győri tudósító

340

Azzal vádolják a győri önkormányzat alá szervezett GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft korábbi ügyvezetőjét és egyik volt alvállalkozóját, hogy majdnem 760 millió forintos hátrányt okoztak a városnak, amikor az exvezető 2020-ban az alvállalkozó érdekeinek megfelelően, részben túlárazott megbízásokra kötött szerződést. Az elhúzódónak ígérkező per előkészítő ülését ma tartotta meg a Győri Törvényszék, a két férfi szabadlábon védekezik. A. Alexander egyébként most Dubajban él, távmeghallgatással kapcsolták be a tárgyalóterembe.

A nyomozás négy és fél éve indult az ügyben, amelytől minden akkori politikai és városházi szereplő jó távol szeretne maradni. Ám a két megvádolt férfi védője igyekszik majd többek között bizonyítani, hogy az önkormányzatnál nagyon is tisztában voltak azzal, mi zajlik a GYHG-nál. A bíróság sok tanút idéz majd be hamarosan, köztük Dézsi Csaba András akkori polgármestert, önkormányzati képviselőt (Fidesz–KDNP).

A jelenlegi polgármester még újságíróként tárta fel az ügyet

Előzményként elég annyi, hogy a győri városüzemeltetést végző anyacég, a Győr-Szol Zrt. még Borkai Zsolt első polgármesteri ciklusában, 2009-ben jött létre négy városi cég összeolvasztásával. A 2019. októberi Borkai-botrányban jachtos felvételeivel kompromittálódott Borkai 2019. novemberi újraválasztását és lemondását követően Győrben új választást írtak ki. A 2020. január 26-án tartott időközi választáson Dézsi Csaba András kardiológus főorvos nyerte el a többség bizalmát. Egy ciklus kitöltése után azonban, 2024-ben az újságíró-történész Pintér Bence lett a polgármester. A helyzet pikantériája, hogy újságíróként még Pintér írta azt az oknyomozó cikket 2021 tavaszán, amely kirobbantotta az ügyet, amiben végül Pollreisz Balázs volt győri önkormányzati képviselő (MSZP) feljelentésére indult nyomozás hűtlen kezelés miatt.

A GYHG és a Győr-Szol gazdálkodása teljesen átláthatatlan volt, az éves beszámolókat leszámítva semmilyen részletes adatot nem lehetett megismerni, így azt sem, milyen alvállalkozók, és hogyan dolgoznak nekik. Ám az Ugytudjuk.hu öt éve megszerzett egy adatsort, amiből megbotránkoztató részletek derültek ki a cég 2020-as gazdálkodásáról, és ma már azt, hogy mindez több mint 750 millió forintba került a városnak, nemcsak a sajtó, hanem az ügyészség is állítja. Mint a 24.hu egy 2024-es cikkében írta, az érintett vállalkozó annak idején beperelte a cikket jegyző Ugytudjuk.hu kiadóját, és meg is nyerte a pert, de a GYHG volt ügyvezetője elleni nyomozás ettől függetlenül zajlott tovább.

Hat év, ha beismerik, de a két vádlott mindent tagad

A Győr-Moson Sopron Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a hulladékgazdálkodással foglalkozó, kizárólagos önkormányzati tulajdonban levő győri társaság évek óta veszteségesen működött. Ennek tudatában a másodrendű vádlott, A. Alexander 2020 év második felében rábírta az ügyvezetőt, K. Tamást, e büntetőper elsőrendű vádlottját, hogy írja alá az A. Alexander tulajdonába vagy érdekeltségi körébe tartozó cégekkel a szerződéseket, amelyek egy részét túlárazták.

A másodrendű vádlotthoz vagy ismeretségi körébe tartozó személyekhez köthető vállalkozásokkal indokolatlan és szükségtelen szolgáltatásokra irányuló szerződéseket kötöttek aránytalanul magas áron, például marketinges, építőipari, tanácsadási, őrző-védő, gépjárműbérleti, takarítási munkákra. Az ügyvezető a vádirat szerint arra is ráállt, hogy részben teljesítés nélkül maradt szerződések alapján engedélyezzen kifizetéseket.

A. Alexandert távmeghallgatással kapcsolták a terembe – Fotó: Laczó Balázs/ Telex
A. Alexandert távmeghallgatással kapcsolták a terembe – Fotó: Laczó Balázs/ Telex

A vádlottak a társaságnak ezzel összesen 758.458.643 forint összegű vagyoni hátrányt okoztak, ismertette a vádirati tényállást Ferenczi-Borbély Veronika ügyészségi szóvivő. A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettével vádolta meg a két férfit.

Horváth Orsolya ügyész ma előterjesztette az előkészítő ülésen, hogy amennyiben a vádlottak lemondanak a tárgyalásról és a vád szerinti cselekményt beismerik, akkor ő hat év börtönre és pénzbüntetésre tesz mértékes indítványt.

A két vádlott közül K. Tamás volt jelen személyesen, A. Alexander némi bonyodalom után távmeghallgatással kapcsolódott be a tárgyalásra. Jelenleg Az Egyesült Arab Emírségekben, Dubajban él. Mind a két férfi azt vallotta, hogy nem követte a bűncselekményeket, így az előkészítő ülés tárgyalásba megy át.

A vádirati tényállásban felvázolt történet abba az időbe repít vissza, amikor Dézsi Csaba András polgármesterségéből még alig több mint egy év telt el, és a Győr-Szolból a városvezető kiszerveztette a hulladékszállítást. Pintér Bence azt írta 2021 tavaszán, hogy miközben 1,2 milliárd forintos hiánnyal küzdött a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft., „egy vállalkozó gyakorlatilag magáncégeként kezelte az önkormányzati tulajdonban lévő vállalkozást, és tavaly négy hónap alatt 318 millió forint értékű megbízást zsebelt be.”

A rejtélyes A. Alexander

Senki nem tudta pontosan megmondani akkor, hogyan bukkant fel a cég életében a dunaszerdahelyi A. Alexander, a most távmeghallgatással bekapcsolt alvállakozó. Ám a korabeli források egybehangzóan állították: a másodrendű vádlottnak semmilyen hivatalos szerepköre nem volt a GYHG-nál, mégis irodája volt és céges autóval járt. Bizottsági üléseken is részt vett és belépőkártyája is volt 2020-ban a városházára. Ezeket az állításokat Dézsi Csaba András volt polgármester az újság kérdésére akkor hamisnak nevezte. Azt is tagadta, hogy a vádlott minden ilyen tárgyaláson részt vett volna, gyakran a polgármester oldalán.

Dézsi szerint az sem igaz, hogy a GYHG-t a dunaszerdahelyi férfi irányította a gyakorlatban, és nem az akkori ügyvezető, az elsőrendű vádlott K. Tamás. Nem tudott arról sem, hogy egyetlen vállalkozó ilyen mértékben részesült a közben csőd szélére jutott városi cég forrásaiból, válaszolta 2021 májusában újságírói kérdésre, pedig a GYHG 2020 júniusában közvetlenül az önkormányzat tulajdonába került, miután épp az átláthatóságra hivatkozva kivették a Győr-Szolból.

A 2020 júniusa és októbere közötti időszakban történteket a cikk egyetlen példával, az őrzés-védésével is érzékeltette. Azt a munkát, amit a korábban szerződött társaság még 2,4 millió forintért el tudott végezni, a váltás után megjelent új kft. már 8 millióért vállalta az év júliusától.

A védők szerint tudtak erről a „toronyban”

A vád nem tér ki a két vádlotton kívül más személy felelősségére, a nyomozati iratok szerint ketten felelnek a majdnem 760 milliós hátrányért. De a védelem láthatóan nem fogja annyiban hagyni, hogy a bíróság tényként fogadja el: valóban senki semmiről nem tudott. A két védőügyvéd tanúként kérte beidézni többek között Dézsi Csaba Andrást, illetve olyan, volt bennfenteseket, akik ott voltak a GYHG tárgyalásain, esetleg a város tulajdonosi bizottsági ülésein, és bepillantást engedhetnek a kulisszák mögé.

A Nemzeti Nyomozó Iroda több munkatársa is idézést fog kapni hamarosan, mivel a védelem az előkészítő ülésen elkezdte vitatni, hogy a 2021 elején menesztett ügyvezető valóban önfeljelentést kívánt volna tenni a hatóságnál 2021 májusában.

Szücs István és Léhner György, a két védő – Fotó: Laczó Balázs/Telex
Szücs István és Léhner György, a két védő – Fotó: Laczó Balázs/Telex

A nyomozati iratokban lévő feljegyzés szerint K. Tamás azért ment Budapestre, hogy feljelentse saját magát. Ő most azt állítja, hogy nem ment, hanem a nyomozóiroda egyik nyomozója vitte autóval, és úgy szólt a „meghívás”, hogy beszélgetés keretében számoljon be a GYHG-nál tapasztaltakról. A nyomozóiroda helyiségében már várták, és ott szembesült azzal, hogy önfeljelentést várnak tőle. Miután erre nem volt hajlandó, szélnek eresztették, vissza már nem vitte az autót vezető nyomozó, aki hamarosan tanú lesz.

A. Alexander jelenleg nem kívánt újabb vallomást tenni, és K. Tamás is azt mondta: benyújtott vallomásához tartja magát. Albrecht Krisztián bíró áprilisra tűzte ki a tárgyalást.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!