Horváth László
„Ez már nem művészi szabadság, sokkal inkább bűnrészesség” – a drogügyi kormánybiztos nekiment...
Egy koncertfelvételhez fűzött kommentárt, amiben azt írja, hogy az, aki visszaél a népszerűséggel, és drogmarketingre használja, egy roncs élet felé tereli a fiatalokat.
A rendőri erőszak és az ellehetetlenítési törvény ellen tüntettek a Széchenyi téren
Magyarországon nőnek, roma nőnek, fiatalnak és gyerektelennek lenni harc, bűn, „rendszerkritikusnak lenni pedig hazaárulás” – mondta az egyik felszólaló a demonstráción, amit eredetileg egy rendőri...
A drogügyi kormánybiztos azt írta, kitették az önkénteseik közül a pedofíliáért elítélt férfit
Az Ivádon élő férfi vasárnap ott volt a Harcosok Klubja rendezvényen, Horváth László szerint már intézkedtek az ügyben.
Még a fideszesek sem feltétlenül hiszik el, hogy a Tisza kapcsolatban áll az ukrán...
Szijjártó Péter mindenkinek a képzelőerejére bízta, hogy mit gondol, de az események sorrendjén túl nem tudott bizonyítékot mutatni, amikor a kémügyről kérdeztük.
Két hónap alatt kétezer eljárás indult drogterjesztők ellen
A terület kormánybiztosa, Horváth László összegezte az első tapasztalatokat.
Még szigorúbb drogtörvényt hozott a parlament, mostantól csak az mehet elterelésre, aki feldobja a...
Eddig is Európa legszigorúbb drogtörvénye volt a magyar, most még tovább szigorította a kormány. Súlyosabb büntetést kaphat, aki bedrogozva követ el emberölést vagy súlyos testi sértést.
A drogügyi kormánybiztos szerint arcátlan provokáció a Kutyapárt marihuánatüntetése
A füvesek ünnepe és a húsvétvasárnap idén egy napra esik, és Horváth László ennek egyáltalán nem örül.
A drogügyi kormánybiztos nekiment a bíróságnak, amiért szabadlábon hagytak két gyanúsítottat
Horváth László szerint lehet véleményük a bíróságokról, amelyeknek szerinte nem számított a rajtaütés során lefoglalt mázsányi kész kábítószer.
A drogügyi kormánybiztos szerint nem vicces az, amit a kutyapártos tüntetésen a szónok mondott
„Ha úgy tartja kedvetek és megtehetitek, akkor próbáljátok ki rendszeresen a marihuánát!” – mondta a tüntetésen Terdik Roland. Erre reagált a fideszes Horváth László.
Horváth László kormánybiztos beismerte: a kormány eddig szélmalomharcot vívott a dizájnerdrogok...
Azt is elismerte, hogy a javaslataik nem foglalkoznak a megelőzéssel. Az ellenzéki képviselőknek éppen ez volt az egyik legfontosabb kifogásuk a törvényjavaslat vitájában.









