Hernádi Zsolt

A NIS olajvállalat jövőjéről tárgyalt a szerb energiaügyi miniszter a Mol vezetőjével
Belgrádban találkoztak, a NIS jövőbeni működéséről és tulajdonosi helyzetéről egyeztettek. A miniszter szerint a megállapodás nem könnyű, és vannak olyan vörös vonalak, amiket Szerbia nem léphet át.
A Tisza Párt alatt is folytatódik a védett ár egyre vészjóslóbb rendszere
Nem lett volna népszerű intézkedés a védett árak azonnali kivezetése a megválasztott kormánytól, de előbb-utóbb, sokkal inkább előbb, mint utóbb, meg kell majd lépni. Most annyiban enyhült a nyomás,...
Sűrű napja van a Molnak és az OTP-nek, emelkedéssel indult a nap a magyar tőzsdén
Az OTP ma tartja közgyűlését, Csányi Sándor először szólalt meg a vasárnapi országgyűlési választás után.
Hivatalosan is azt javasolja a Mol vezetősége, hogy idén később fizessenek osztalékot
Osztalékkifizetés esetén az MCC 24,12 milliárd forintot kaphatna a tavalyi év után az osztalékból.
Magyar Péter: A Mol vezetése harmadik negyedéves osztalékkifizetést fog javasolni
A leendő miniszterelnök azt mondta, elvárja, hogy a cég ne fizesse ki az MCC-nek a 25 milliárdos osztalékot. Most úgy néz ki, ez a közeljövőben nem is fog megtörténni.
Beesett a Mol-részvények árfolyama a Magyar-Hernádi-találkozó után
Az osztalékfizetés körüli bizonytalanság cibálta meg az árfolyamot.
Magyar Péter csütörtökön találkozik Hernádi Zsolttal, elvárásokkal fogadja a Mol...
Méghozzá azzal, hogy a Mol ne fizesse ki a 25 milliárdos osztalékot az MCC-nek.
Nem véletlenül titkolták, hogy mennyiért adott túl legjobb műhelyein a MÁV
A folyton pénzhiánytól szenvedő állami cég átláthatatlanul és feltűnően olcsón vált meg a járműjavítóit tömörítő cégétől. A valószínűleg Hernádi Zsolt érdekeltségébe tartozó vevő egy év alatt a...
A magyar bűnügyi nyilvántartásban Hernádi Zsolt tiszta – egy per és a magyar–horvát konfliktus...
Három feloldhatatlannak tűnő front is van Magyarország és Horvátország között: a Janaf vezeték megítélése, a Mol-vezér státusza és az a 80 milliárd forint feletti összeg, amit Horvátország nem...
Lezárult a hazai eljárás a Hernádi–Sanader-perben, a bíróság nem ismeri el a Mol-vezért elítélő...
Hernádi és Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök nagyon régóta egy horvátországi büntetőügy szereplői, mostanra hét éve elítéltjei.
Kövess minket Facebookon is!