Helyi tudósítás

Szegeden lézerekkel csökkentenék a sugárzó anyagok élettartamát több százmillió évről pár százra
A lézeres berendezéseknél a legkisebb változás az egész kísérletet tönkreteheti. Vannak kihívások, de hisznek benne, hogy sikerülhet jóval fenntarthatóbbá tenni így a nukleáris anyagok tárolását.
„Ez a baleset volt az a szikra, ami beindította a társadalmi változást”
„Nem húz le minket a fájdalom és a szerencsétlenség, hanem éppen ellenkezőleg” – mondta egy nő a szombati szabadkai 12 órás tüntetésen, ahol meglepően jókedvűek voltak az emberek, de azért...
Van olyan hódmezővásárhelyi, aki még fájós lábbal is segítene a Wenckheim-kastély felújításában
Hódmezővásárhely pályázott a szomszéd vármegyében lévő kastélyra, és a kormány már oda is ígérte az ingatlant. Egyelőre mégsem kaphatják meg: a helyi Fidesz szerint túl drága lenne az ingatlan...
Szijjártó: Állandóan azzal riogatnak, hogy felszámoljuk a független sajtót
A külgazdasági miniszter az egymilliomodik, Magyarországon gyártott Audi Q3-as avatója után nyilatkozta lapunknak, hogy ő személy szerint támogatja az ellehetetlenítési törvény elfogadását.
„Kérdezz csak, amíg még kérdezhetsz” – mondta a KDNP baranyai elnöke a Telex pécsi tudósítójának
Az ellehetetlenítési törvényről kérdeztük a kormánypárti képviselőket a pécsi közgyűlésben. A Fidesz pécsi frakcióvezetője szerint hisztériakeltés zajlik, és azok tiltakoznak, akik nagyon jól...
Az LMP baranyai lapja egy nemrég alapított civil szervezethez került, de ígérik, nem lesz fideszes...
Az LMP és pártalapítványa egyre nehezebben tudta fenntartani az oldalt, aztán a siklósi fideszes polgármester kabinetfőnöke adott egy ajánlatot.
Pusztuló kastély, elhagyott árvaház
Az önkormányzaté a két, százévesnél idősebb épület, Makón az egykori árvaház, Kiszomboron a műemlék kastély, de nincsenek milliárdok a felújításra. Az utóbbit civilek próbálják megmenteni.
Éttermet nyitnak az MCC 3,4 állami milliárdból felújított szegedi központjában
Az „értékteremtés konzervatív formáját” szeretnék bemutatni a 45 fős Scrutonban. A régi belvárosi épületet állami támogatásból újították fel, hogy a tehetséggondozást szolgálja.
Megnyitották a Fertő partot, meg nem is
Hét év lezárás után nyitást ígértek a Fertő parton, a kikötő mától használható is, a helyiek azonban csalódtak: strand továbbra sincs. Viszont több hektárnyi új vízfelületet alakítottak ki.
Szijjártó Pécsen: Az amerikaiak kellenek a békéhez, a GDP nőni fog, a gender túl bonyolult, a...
A fideszes kommunikációs gépezet irányváltását is jól mutatja, hogy ezúttal bemehettünk a rendezvényre és kérdésekre is válaszolt a miniszter.
Kövess minket Facebookon is!