Hajózás
Horgonyával rongálhatott meg egy távközlési kábelt egy Oroszországból Izraelbe tartó teherhajó a...
A legénység tagjai közt orosz, grúz, kazah és azeri állampolgárok voltak, a finn rendőrség lefoglalta a hajót.
Donald Trump és Hszi Csin-ping alkuja: egy évvel csúszik egy intézkedés, ami mindent megdrágított...
Az amerikai és a kínai államfő a kikötői díjak drasztikus megemelése előtt az utolsó percben egy évvel elhalasztotta a díjemeléseket.
Ismeretlen helyre vitték a húszik az elsüllyesztett hajó legénységének több tagját
Az Eternity C legénységéből négyen meghaltak, tizen megmenekültek, több embert túszul ejthettek az Irán-barát lázadók a Vörös-tengeren.
Elsodródott a Dunán a Hableány testvérhajója, a csepeli vízi polgárőrök fogták meg
A 27 méter hosszú vashajót a Kvassay zsilipnél találták meg.
Letartóztatták az Északi-tengeren történt halálos hajóbalesetért felelős orosz kapitányt
Egy nátrium-cianidot és alkoholt szállító szállítóhajót navigált bele egy 220 ezer hordóval hajózó tankerbe.
Szimbolikus lépés a norvég bunkerstop, de az amerikai haditengerészetet nem fogja mellbe vágni
Egy norvég cég úgy döntött a Zelenszkij-Trump-vitán elborzadva, hogy nem szolgál ki amerikai hadihajókat üzemanyaggal. A bunkerolajat valószínűleg más forrásból is beszerzik majd, és a norvég...
Egy véletlennek köszönhetően fedezték fel a Mariana-árkot, amelyről akkor még nem is tudták, hogy az
Egy brit kutatóhajó évekig járta az óceánokat. 1875 márciusában időzavarba kerülve módosított az útvonalán, és egy véletlenszerű mélységmérés addig elképzelhetetlen adatokat mutatott. Persze később...
Kitiltják az óriási tengerjáró hajókat a nizzai kikötőből
A kisebb luxusjachtokat továbbra is szívesen látják a dél-franciaországi városban.
Felfújható matracon húztak a Tiszán egy anyát és a fiát, a partnak csapódtak, egyikük úgy...
A matracot húzó motorcsónak vezetője nem figyelt és több szabályt is megszegett.
Nemzetközi díjakat nyert a Balaton két új katamaránja
A Bahart Szlovákiában gyártott személyszállító katamaránjai Balatonföldvárt és Fonyódot kötik össze az északi parttal az idei szezon kezdete óta.









