Gyerek

Sosem verem meg, csak néha kap egy pofont, amikor nagyon kiakaszt
A szülők gyakran érzik úgy, hogy joguk van megütni a gyereket, ha felbosszantja őket. A gyerekeknek pedig nincs lehetőségük annak felismerésére, hogy ez nem normális, hiszen tapasztalásuk sincs a...
Kiderült, ki Amerika Ismeretlen Gyermeke
Bár a gyilkost talán soha nem tartóztatják le, a rendőröknek van tippje, hogy 65 éve ki ölhette meg a négyéves fiút.
Húsz feleséget tartott egy arizonai szektavezér, kiskorúak is voltak közöttük
Samuel Bateman férfi követői nemcsak pénzügyi támogatást biztosítottak neki, hanem felajánlották feleségeiket és gyermekeiket is, hogy Batemen házastársai legyenek.
Orbán Viktornak nézte egy csapat gyerek Márki-Zay Pétert, amikor mikuláscsomagot osztott
Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje azt mondta Orbánról, hogy „az egy másik aranyos bácsi”.
Így lettem a gyerekeimen kívül egy sor vadidegen felnőttnek is „anya”
Miért méregeti annyit azt a gyereket, anya? – hallja az újsütetű anya a csecsemőosztályon, némi dorgáló felhang kíséretében. Aztán eltelik pár év, és hozzászokik, sőt, már természetesnek tartja,...
Hogyan csapódnak le a gyerekeken a túlterhelt szülők problémái?
Járvány, háború, tüntetések – a családok és a gyerekek egy folyamatos és elhúzódó krízishelyzet szereplői, annak minden nehézségével, de annál kevesebb lehetőségével. Gyermekpszichológus szakértőnk...
Hét gyerek életét tette pokollá évekig egy jászladányi nevelőszülő
Nevelési célzattal lakattal lezárt szekrénybe zárta a rábízott hét kisgyereket, akik sem rendes ételt, sem rendes higiéniai ellátást nem kaptak.
Kiszabadítottak egy 8 éves német kislányt, aki egész életét egy szobába zárva tölthette
A vád szerint az anyja 2015-ben azt mondta, hogy Olaszországba költöznek, de valójában a nagyszülőknél laktak.
Szennyezett gyógyszer miatt halt meg 195 gyerek Indonéziában
A köhögéscsillapítók nagy mennyiségben tartalmaztak etilénglikolt és dietilénglikolt, amiket például fagyálló folyadékokban használnak.
Kizuhant az iskola ablakából egy 9 éves autista gyerek Eperjesen
Tibor autista, hétközben a speciális iskolában lakik. Töréses sérülésekkel vitték kórházba.
Kövess minket Facebookon is!