Göd

„Sajnos a fejlődés megállíthatatlan” – engedély nélkül is dübörög az aksigyár Gödön
Civilek támadták meg a Samsung akkugyárának környezethasználati engedélyét, és a bíróság kimondta, hogy a termelést le kell állítani a per végéig. Úgy tűnik azonban, a koreai gyár érdekei felülírják...
Eldugult csatorna miatt került akkugyártáshoz használt oldószer a gödi Samsung-gyár melletti...
A Greenpeace még februárban vett mintákat a vízből, ami egy dugulás miatt folyt ki az üzem melletti termőföldre.
Egy hete le kellett volna állítani a Samsung gödi gyárát. Mégsem várható, hogy lakat kerül a...
Április 23-án felfüggesztette a bíróság azt az engedélyt, ami alapján a Samsung Gödön akkumulátorokat gyárthat. Azóta elvileg egy következő döntésig nem gyárthatnának, de a valóságban nagyon kicsi...
Ideiglenesen felfüggesztette a bíróság a gödi akkumulátorgyár engedélyét
A Budapest Környéki Törvényszék szerint az illetékes kormányhivatal sok tényezőt nem vett figyelembe, amikor 10 évre megadta a környezethasználati engedélyt a Samsung-gyárnak.
43 ezer négyzetméterrel bővül a gödi akkumulátorgyár
A bővítéssel 20 százalékkal növekedne a gyártási kapacitás, valamint a szerves oldószerekből az eddigi közel 14 és fél ezer tonna helyett 22 ezer tonnányit használnának fel éves szinten.
Akkumulátorgyártáshoz is használt vegyszert találtak a gödi Samsung-gyár mellett a földekre ömlő...
A sokadik súlyos szennyezés történt Gödön, az NMP jelenlétét mutatták ki az iparterület melletti szántó pocsolyáiból.
Tűzoltók jártak a gödi Samsung-gyárnál, ahol kitereltek dolgozókat egy épületből
Az LMP politikusa épp a gyárnál forgatott, amikor észrevette, hogy valami sürgés-forgás van az udvaron, és tűzoltók is megjelentek. De hogy mi történt pontosan, nem tudni.
A külügyminisztérium válaszából se derül ki, hogy épül-e harmadik akkugyár Gödön
A minisztérium válaszából csak annyi derült ki, hogy a Samsung nem építkezik a saját területén kívül.
Harmadik gyár építésére készül Gödön a Samsung
A Hyundai következő generációs, európai piacra szánt elektromos járműveihez gyártanának akkumulátorokat.
Kövess minket Facebookon is!