El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Függőség

Jobban függünk a közösségi médiától, mint a telefonunktól
Egy kísérletben az alanyoknak fel kellett állniuk munka közben, ha a telefonjukat akarták használni. Az eredmény: inkább a laptopon pörgették a közösségi médiát.
Az 500 ezer súlyos alkoholfüggő országa vagyunk
Emögött fontos ok a társadalmi trauma, az elhibázott férfikép és az alkoholfogyasztás propagálása is. Az állam és a társadalom ezer eszközzel támogatja az alkoholfogyasztást, de amint valakiről...
7,4 milliárd dollárt fizethet a perekért az amerikai opioidválságért felelős gyógyszercég
Az Egyesült Államokban több ezer ember halálát és függőségét okozó gyógyszer miatt évek óta folyik eljárás a cég ellen.
Gyakorlatilag együtt élünk, együtt lélegzünk a függőkkel a nap 24 órájában
Dr. Petke Zsolt addiktológus-pszichiáter felépülő függő társaival két évvel ezelőtt vette át a Boldog Gellért Szakkórház addiktológiai osztályának vezetését. A csapat egy olyan közösségi szemléleten...
Kegyetlen sóvárgás, de megéri: így szoktam le a cukorról
Ha gyerekként süteményekkel tömnek minket, az súlyos cukorfüggőséget alakíthat ki. A leszokásban pedig nemcsak az elhatározás fontos, de a szenvedély kialakulásának okai is. Kollégánk személyes...
A hiphop is lehet drogterápiás eszköz
Bárhol le lehet szokni, akár egy fogházban is? Fiáth Titanilla börtönpszichológus, kulturális antropológus, zenész külföldi és magyar tapasztalatai alapján próbálja megadni a választ a Felvonó...
Az évek óta súlyos alkoholproblémákkal küzdő Molnár Gusztáv ügyfélszolgálatosként kezdett el...
A színész arról beszélt a Fókusz műsorában, hogy a munka is segít neki, mert rendszerességet visz az életébe.
Hogyan neveljem a kamaszom, hogy ne legyen függő?
Nem kell sem diszfunkcionális családdal, sem patológiás személyiségszerkezettel rendelkezni ahhoz, hogy egy serdülő vagy akár egy felnőtt különböző drogok kipróbálása mellett döntsön, írják...
Akkor anya most részeg?
A gyerekeknek bűntudatuk van, ha iszik a szülő, azt gondolják, miattuk van feszültség, veszekedés. Úgy érzik, valójában ők okozzák a szenvedést, és bár igyekeznek segíteni, nem tudnak, miközben a...
Herczeg Zoltán: Nincs az az emelkedett érzés a cuccal, ami megérne egy nap börtönt is
Hogy korábban függő volt-e vagy sem, az számára sem egyértelmű, két éve viszont teljesen tiszta. Herczeg Zoltán divattervező korábbi bulizási szokásairól és a börtönben töltött hónapok spirituális...