Friedrich Merz
Megígérte, megszegte, visszakozott – a CDU vezetője néhány nap alatt a feje tetejére állította a...
A konzervatív CDU vezetője, a kancellárságra esélyes Friedrich Merz először elhatárolódott az AfD-től, majd együttműködött velük, majd megint elhatárolódott tőlük. Közben pedig kapott egy nagy...
Nem, nem, soha – kizárta a szélsőjobbal való együttműködést a CDU és a CSU
Friedrich Merz szerint akkor sem fognak együttműködni az AfD-vel, ha kisebbségben kell kormányozniuk.
Az interjú közben lejött a csigalépcsőn, Orbán kezébe adott egy papírlapot, aki azt mondta: „Ó,...
A svájci lapnak adott interjú közben kapott egy fontos hírt Orbán Viktor, aki nem sokkal később bejelentette: Budapestre hívta az AfD kancellárjelöltjét.
Tabudöntés Németországban: az AfD-vel összefogva szavazta meg a CDU a bevándorlási szabályok...
Sokéves hagyományt felrúgva, a baloldali kormánypártokat megkerülve vitte át a CDU/CSU a határozati javaslatát.
Tízezrek tüntettek Németország városaiban az ország jobbratolódása ellen
Összesen 60 településen tartottak valamilyen megmozdulást.
Újra sorban állás jöhet a német határokon
Egy hónap múlva kiderül, ki vezeti a következő négy évben a német kormányt. A legesélyesebb jelölt, Friedrich Merz visszaállítaná a határellenőrzést.
A német gazdasági miniszter szerint Németország lesz Trump vámjainak fő célpontja
Robert Habeck szerint a német külkereskedelmi többlet szálka a leendő amerikai elnök szemében.
Német kormányszóvivő: Musk megpróbálja befolyásolni a választást
A CDU kancellárjelöltje, Friedrich Merz tolakodónak tartja, hogy Elon Musk az AfD mellett kampányol.
Elon Musk letette a garast a szélsőjobbos AfD mellett
Szerinte csak az Alternatíva Németországért mentheti meg az országot.
A Scholz és Merz közötti csörte megadta az alaphangot az előrehozott választáshoz
A magyar politikához képest megmosolyogtató, a németben szokatlanul éles volt, ahogy a bizalmi szavazást elvesztő német kancellár a CDU vezetőjéről beszélt.









